Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A kárpátaljai rutén nép

Az Erdős-Kárpátok alja az odatartozó magyarban, ruténben, sokban közös vonású fajtát termelt ki s ebben szerencsésen keveredett a két fajta sok kiváló tulajdonsága. A magyar-rutén kurucok, a 48-as márciusi ifjúság hőse: Vasváry Pál, a vitéz Sztojka László, ujabb időben a világháború kiváló rutén katonái, Duliskovieh Arnold és a hozzájuk hasonlók, ha eltérnek is egymástól korban, jelentőségben, mind megegyeznek valami haláítmegvető fanatizmusban, rendkívüli képzeíőerőben s a külső körülményeket figyelembe nem vevő önfeláldozói magatartásban. Ezek a vonások a szelid és passzív szláv lélekbe bizonyos erőteljességet, turáni keménységet s katonás vonásokat vegyítenek. A rutén nép lelkiségének minden rezdülését természetesen népművészete mutatja legjobban és ebből is elsősorban nép da (ki ncse. A rutén nép dalaiból mély vaífásosság és nagy emberszeretet áraď. Mélabús, majd vidám, tréfás dalai magyar hatást is mutatnak, dé ugyanúgy hatott a rutén zene és tánc a magyar zenére és táncra is.I r o da f-> m i termésébén eíső helyen áll kedves, naiv népköltészete : balladái, meséi, közmondásai, vallásos énekei. Műköltők és írók is akadnak szépszámmal közöttük (Szilvay, Fenczik, Duchnovich, Szabó, Lucskai, Venelin, Duliskovieh). A mai napig fennálló baj azonban az, hogy egységes irodalmi nyelvük még nem alakult ki s ezért iróik nagyorosz, ukrán és csak kis részben autochton kárpátaljai nvelven írnak. Ebben a kérdésben az irodalom

1 és nyelvi kérdés a politikum határait súrolja s ezzel kapcsolatban is reméljük, hogy ez a sokfelé szakgatott nép, a közeljövőben megtalálja azt az utat, amelyre őt életérdeke!, történelme s sä természetes okok vezetik«... E pompás miniatűr mellett, mondjunk el még néhány jellemző, művészi készségét is megvilágító vonást a rutén nép életebői: Nyugodt véralkatú. Sorsában megnyugvó. Jószívű. Könnyen engesztelődő. Hű. Ragaszkodó. Felsőség tisztelő. Áldozatosságig családés rokonszerető. Ruházata maga készítette ősparaszti viselet. Otthonszőtt és fehérített, orosz-szabásu vászoning. Ez Máramarosban szér les és bő ujjú, (rukáv, voloszkéj), Ungbian szűk és ráncos (zbéránéj). A lábravaló Máramarosban szűk, Ungban bő. A nadrág vastag fehér posztóból varrott. Tüszője (céres) bőrből készül. Ebben tartja a dohányt, pénzt és apró miegymást. Téli bundája a juhbőr kozsuch és plycska. Lábbelije a bocskor. A nők inge rendésen rövid. Mell- és ujjrésze mintagazdag, dúsan varrott fehérvászon. E fölé kötik a szoknyát s a színes szövésű, ^ vastag, elül-hátul oldalnyitott kötőt (zapeckyj). A kis kabát (ködmön, kozsuch) varrottas, arany-ezüst flitter-díszítésü, fekete báránybőr prémezetü. A blyácha nők ünnepi viselete a legfestőibb. Ingujjuk piros, kék, zöld, fekete, narancssárga színű fonállal varrott. Ennek ornamentikája — különösen a magyar etnikum közelében — magyaros hatásokat mutat. Szőtteseikben, va r r ott a sa i kba n általában a mértani alar kok az uralkodók. A díszítő elemek gyakran ismétlődnek, halmozódnak, de mindig más változatban és elrendezésben. A fiatal asszonyok és leányok virágos szövetből készült ujjatlan dolmányt viselnek. A leányok férjhezmenetelökig ezüst pénzekkel telifüzött vírágkoszorut hordának. Lakóházaik az utak mentén, a völgyekben szétszórtan és a * — 559 — 35