Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

Történelmi vonatkozások a Kárpátalján

tán Galicia rutén vezére, a magyarok vezérével, Álmossal erős békét kötött, elöljáróban kétezer íjászt és háromezer parasztot parancsolt részükre, kik nekik a Havas-erdőn át a határszélig útat készítsenek. Egýben mindén 'barmaikat eleséggel és más szükségesekkel megterhelvén, élelmökre számtalan marhát ajándékoza. A galíciai rutén vezér tanácsával és segélyével így indűlának meg Pannónia földjére. Igy keltek át a Havas-erdőn s így foglalták el Munkács várát, hol negyven napokig időzének, hogy kipihenjék a hegyeken való átkelés fáradalmait...« A krónika elmondja még, miként foglalták el Hung várát, melybe »bévoinulván, a halhatatlan Isteneknek nagy áldozatokat tőnek, négy álló napig lakomázván.« És elmondja, miként választották meg »Hung várában Álmos fiát, Árpádot fejedelemmé, nevezvén mindien ő vitézeit hungváriaknak, (hungarusoknak) mely nevezet mind a mai napig tart az egész világon«... A fejedelmek korából a vidékre vonatkozó hiteles történelmi adataink nincsenek. A rutén nemzeti írók följegyzéseiből csupán annyit tudunk, hogy a folyók szelídebb völgyeit az egész fejedelmi korszakon át, szórványosan rutén családok lakták, (Constantinus Porfirogenitus X. századbeli görög császár és történetíró, (-f-959.) híres munkájának IX. fejezetében azt írja, hogy a hontkereső magyarság hét törzséhez nyolcadiknak a kabarok csatlakoztajk s a későbbi csatákban mindig a legelsők között harcoltak. Minthogy a rutén nép, saját történetíróik állítása szerint, a kabarok törzsének egyik erőteljes ága, figyelemmel a Béla király jegyzője által közlöttekre is, kétségtelennek látszik, hogy a ruténségnek a magyarsággal való kapcsolata több mint ezer év e s. Az államalkotó Szt. István, a mai ruténföldet még nem osztotta vármegyéi közé. Az Északkeleti Kárpátok alját krónikaíróink őserdővel megült lakatlan vidéknek mondják. De azért foglalt terület. Az első nyomok szerint királyi birtok, melynek beregi részét I. Endre (1046— 1061.) testvérének, Bélának, valamint Salamon király unokatestvéreinek: Gézának, Lászlónak és Leventének adományozta. Az ungi területnek a vármegyei rendszerbe való vonásáról, a XIII. századból valók első értesüléseink. Ugyanis Mescu comes személyében ebből az időből ismerjük a már vármegyei életet élő Ung első főispánját. Máramaros nevével Imre király idejében, 1199-ben találkozunk először. De az itteni sóbányászat már jóval korábbi keletű és kezdettől fogva királyi monopólium. Máramaros földjén ebben az időtájban települtek le a szászok és egy századdal később, Kun László alatt, a tatár veszedelem elhárítására az oláh határőrök. Történeti nyoma van annak is, hogy mikor Hédervári Dénes nádor 1241 március havában, a beözönlő tatárhordákkal' szemben, a vereckei szorost védte, az ütközetben rutének is harcoltak, kik közül számosan haltak hősi halált a magyar föld védelmében. Történelmünkben ez az első kétségtelen adat, mikor a magyar hadak között rutének is szerepeltek. Ezt a szereplést nyomon követte a másik. Ugyanis Rogerius mester, nagyváradi kanonok, majd soproni főesperes, 1243-ban írt munkájában szól a Keleti-Kárpátokat védő ruténektől, kik a Muhi csatatéi— 541 — 35