Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A rutén nép küzdelme a szabadságért
pataiján, ugyanakkor pedig 446.916 rutén. Az 1938. évi népszavazás alkalmából a Volosin-féle ukrán nyelvirány 12%-ot kapott, dacára annak, hogy a hivatalos apparátus, a tanfelügyelők, ukránérzelmű kommunista-szociáldemokraták voltak, miiint Márkus, Pazuchanics, Bartos, Husznai, Marko vies. < Nem akarom itt felhozni az amerikai ruténeket, akik a mai napig száz százalékban rutének és az ukránokkal soha semmiféle közösséget nem vállaltak és nem vállalnak. Teljesen érthetetlen az a beállítás és az a tény, hogy a rutének bizonyos politikai elgondolások miatt csinálnak ukrán népet. Ez éppen olyan természetellenes, mint amilyen természetellenes akció lenne a Kárpátokat kettéhasítani és a Tisza folyását megváltoztatni, hogy a Tisza ne a Dunába, hanem keletre a Dnyeperbe vagy a Dnyeszterbe vagy a D ónba ömöljék. Ha megnézzük ennek alapján azt, hogy az európai nagy politikusoknak és tudósoknak mii] a véleményük, akkor egészen vüágos előt-* tünk, hogy a rutének nem ukránok és hogy a rutének gazdaságilag, történelmileg, jogilag és stratégiailag is természetszerűen a Duna medencéjéhez tartoztak, de világos az is, hogy a magyar kormány és a magyar parlament sem tekintett el e kérdéstől. Érthető az a nagy érdeklődés, amely ebben a kérdésben Európaszerte megnyilvánult. Legnagyobb barátunk, Mussolini 1937 december 18-án, majd Runciman-hoz írt levelében 1938 november 15-én ezt az elgondolást megerősíti, amikor hangsúlyozza, hogy a ruténeknek joguk van sorsuk felől dönteni. Ward Price a Daily Mail-ben, továbbá a News Chronicle és a Daily Telegraph című lapok egyhangúiagi megállapítják, hogy »Britannia támogatni, fogja a rutének önrendelkezési jogát«. A francia Liberté ehhez hozzátéve azt mondja: »az új Macedónia Európa szívében tartós nem lehet.« Nagyon érdekes Philippe Henriotnak január 20-i beszéde a francia parlamentben a rutén problémáról, amikor is azt mondotta, hogy »'bizonyos tévedések és intrikák következtében lettek a rutének Csehszlovákiához hozzácsatolva«. Majd így folytatta: »Igaz az, hogy e földet minden életlehetősége Magyarországhoz köti, s ezért e terület előbb-utóbb vissza fog térni Magyarországhoz.« Dudzsinszky 1938 december 2-án a lengyel parlamentben interpellált és követelte a lengyel-magyar határt. Ugyané inapon hasonló interpelláció hangzott el Rhys Davies képviselő szájából az angol alsó-i házban. E mellett az elv mellett harcolnak úgy szóban, mint írásban Carlo Cordero olasz tábornok. Mattja Farina szenátor Rómában, dr. Paul Bang államtitkár Berlinbén, Downok képviselő a varsói parlamentben. H. Prater és Mad 1 Laren angol alsóházi képviselők, Paul Creysser és Baranger tábornokok 1 Párizsban, Tykrol németalföldi képviselő stb. Mint a lengyel-magyar határ megoldása mellett törnek lándzsát és a rutének Magyarországhoz való csatolása mellett szólalnak fel. Talán legérdekesebb ez irányban F. de Gierardo: Le Complet Rouge en Ruthéne (Vörös összeesküvők a Ruténföldön) című munkája, amely pontos történelmi adatokkal bizonyítva világosan kifejti azokat a tévedéseket, amelyek a ruténeket Csehországhoz csatolták — 525 — 33
