Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)

A három északkeleti város

A munkácsi síkság és a Beszkidek lánca. A három északkeleti város. (Ungvár, Munkács, Beregszász.) Homonnánál átkelünk a Labore vashídján és csak' úgy toronyirányban nekivágunk a Zemplén és Ung vármegyék határán húzódó Vihorlát ezer métert meghaladó trachithegyekböl álló töm|egének. Ezen át iparkodunk az ungi lapályra. Kiskemencénél fúrjuk magunkat a hegység ágai közé. A völgy egy-egy kitágultabó hajlata remek tájakban mutatja be ennek a tűzhányó eredésű pompás, tömeges hegyláncnak a részleteit. Maga a nyugat-kelet-délkeleti irányban hajló lánc gerince, pontosan az Ung-zempléni határon húzódik és itt engedi megcsodálnunk a vulkáni sátorhegyekhez hasonló szép, szabályos kúpjait: az 1074 méter magas Vihorlátot, tőle balra az 1019 méteres Motrogunt és a legszabályosabb alakú Szinnai-követ (1007 m.), melynek az erdélyi Gyilkos és Szent Anna-tóhoz hasonló krá te r ka ťa n áb a n a S z i n in a i-t e in g e rsz em

1 zafirszínű tükre csillog. A Vihorláton való átkelés elég fárasztó. Völgyei keskenyek, ékszernek, meredek oldalúak. A fölöttük tornyosuló csúcsok környéke: csaknem járhatatlan. Egyes sziklacsoportok szemfárasztó magasságba nyúlnak, hogy annál vissza rettentőbbnek' mutassák az alattuK tátongó mélységeket. A trachittornyok kivételével, a hegyeket sűrű erdő fedi. Tölgy, bükk, fenyő vegyest. A lombos fák alatti i növényzet bujagazdaság. A mogyorótól a galagonyáig képviselve van itt az erdei bokrok minden neme. Az ék völgyek falait araszos vastagon párnázza a fürtös moha. Fenekén páfrányóriások nyújtogatják petytyes ujjaikat. A napfény csak egy-egy órára süt be ezek'bé a völgyekbe, amikor éppen elhalad' fölöttük. De ez az óra is plég,, hogy az árnyékot kedvelő virágok szétteregessék pártáikat s a völgybe téveved'őt bokréta kötésére ösztönözzék. A karhosszú páfrányleve'ék

1 között — 509 — 30