Szeghalmy Gyula: Felvidék (Budapest, Magyar Városok Monográfiája Kiadóhivatala, 1940)
A Felvidék domborzati viszonyai
az Innovée, Strázsó és Kismagura. 6. A Kis- vagy Kriván-Fátra cso~< pprtjában a Veterna-Hóla, Manin, Szulyói-hegység és a Kis-Fátra.. 7. Az Árvai-Mlagura. 8. A Liptói-Magúra. 9. A Liptói-havasok. 10. A Bélai mészhavasok. 11. A Szepesi-Magúra. 12. A Pienninek. 13. A Lőcse-lublói-hegység. 14. A Branyiszkói-hegység. 15. A Csernahóra 16. A Mincsol-,, Jávor-, Csergő- és Makovica-hegység. 17. A beísőj hegységek csoportjában a Zobor, Tribecs, Ujbányai-hegysk, Ptacsnik, Körmöci-hegység, Nagy-Fátra és Alacsony-Tátra. 18. A Magas-Tátra. 19. A Szitnya, vagy Selmecbányái és Börzsönyi-hegység, a Cserhát, Váci-hegyek, Karancs, Medves, Mátra és Bükk-hegység. 20. Az Ostrovszki-Vepor és Fábova-hegység. 21. A Gömör-szepesi-érchiegység, ennek csoportjai: a Rőcei-, Pelsüci-, Rattkói-, Hisgényi-, Rozsnytpi-, Szomolnok-kassai-, Tornai- és Cserehát-hegység. 22 J. Az Eperjes-Tokaji-hegylánc, Sóvári-hegyek, Hegyalja. 23. Az Erdős-Kárpátok részei: a Beszkidek, Vihorlát-Gutin, Szinyáki-, Borló-Gyil-, Nagyszőllősi-hegyek,. Polonina-Runa, Szolyvai-havasok, Máramarosi-Havasok, Pölonina-Krász, Sztok, Szvidovec-csoport. . A K i s-Kárpátok, a Dunán átnyúló folytatásai az Alpok rendszeréhez tartozó Lajta-hegységnek, melytől a Duna összeszorított völgye, az úgynevezett Porta Hungarica -(Dévényi kapu) választja ieí. A Morvának a Dunába való szakadásánál az 514 méter magas Dévényi tetőben ér véget. Ennek a Duna fjeié mered'eken megszakadó gránit sziklaormát, Dévény ősi, várának romjai koronázzák. A Kis-Kárpátok az Északnyugati-Kárpátok határláncának legdélibb tagja. Szabályosan fejlődött, mintegy 70 kilométer hosszú, 10— 20 kilométer széles gerinchegység, mielynek magvát gneisszel fedett gránit alkotja. Északi része, a remek sziklaformációkban gazdag Fehér hegység dolomitból áll, míg egyebütt a kristályos kőzetekre melafir k i tódul á sok, valamint jura és triaszképfetek telepedtek. A hegységet szegélyező előhegyek, dombok, a Morva-sík felé lajtamész,, homokkő és kavics lerakódásokból állanak. Hegyei általában a gömbölyded 1 és hosszúkás tetők, kúpok, egymásbafolyó láncolata s főb'b csúcsai Pozsony fölött a 439 méter magas Zerg e-hegy, Becse fölött a Nagy-Bánya (445 m.), a hegység középtáján a S mi e f e ch? (709 m.), tőle északra az ördög hegy (747 m|.) r a 754 méter magasságot elérő Visz! o ka, a gerinc északi folytatásában az 570 méterrel aláeső B i f ai-S z kia Fia, északnyugati oldalán a 748 méteres R aí ch stu r n, a fantasztikus sziklaalakzatokban gazdag, messziről fehérlőcsupasz Vi data (631 m.) és a 724 méterre fölkapaszkodó,'mészköves, regegazdág Wetterling. A Fehérhegyek mészkőcsoportja barlangokban gazdag. Ezek közül őstörténefmi, paleontoíogiai szempontból legnevezetesebb a Dertekő-Váralja közelében fevő P á í f f y - b a r í a n g. Hegyeit pompás lomb-, a magasabb zónában fenyőerdők takarják. Az előhegyek, dombok, nagykiterjedésű szőlőkkel, <gyümölCsösökkiel fedvék, »Tájait elragadó részietek, ősi várromok teszik vonzóvá. A kiszögelő ormokon itt gunnyasztanak Szt. György, Borostyánkő, Nádas, Detrekő és viszonylagos épségben itt élte át a múló századokat Vöröskő. A hegység erősen kifejlett északnyugati irányú főgerincén csak* két helyen vezet át út: egyik a Bazin és a Morv'a-lapáíyon fekvő Maŕiacka között, közvetlenül a Smelech alatt, szerpentinekben csavarodó. — 27 — 2
