Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Áttételek

lyeneknek a taglalásától szemérmesebb férfi tartózkodott volna. Mégsem volt szemérmetlen, inkább csak szerencsétlen. Nős ember lévén, mint pár éve te is még, elkövette azt az ostobaságot, hogy kicsi és nagy dolgokat egyaránt csupán a cérnagyári lánnyal folytatott viszonyán keresztül volt hajlandó látni, s rettegett, hogy előbb-utóbb kénytelen lesz választani a lány és a felesége között. Ügy óhajtott a munkáslánnyal együtt élni, hogy azért a házassága is ép maradjon. Te pedig mondhattad neki, hogy ez fából vaskarika. Abban a kedves, békebeli nagyszombati szállodában határozod el, hogy öngyilkos leszel. Bevetted magad a falai közé, mint egy rabló, csak téged nem pandúrok, nem agyafúrt rendőrfelügyelők, s nem is egy hadsereg üldöz, hanem az idő, amely emlékek iszapját hagyja vissza benned, amelytől viszolyogsz, de eltakarítani nem bírod. Jösszmész a városban, ahol még sohasem jártál, ahol senki sem beszél magyarul, ahol a kirakatból ugyanaz az áru ásít a képedbe, mint az otthoniból vagy az ország bármelyik más kirakatából; ahol a dél jöttét ugyanúgy harangszó jelzi, ahol ugyanúgy csak egy mozgó tárgy vagy, mint bárhol a világon, ahol ugyanúgy elüthet egy autó, találhatsz tízkoronást a járdán, s a trafikosnők is szeretnek fecsegni. A nap legnagyobb részében szállodai szobádban húzod meg magad. Néhány napra előre kifizeted a szoba árát, nehogy felébredjen a hivatásból gyanakvó portások rosszindulata irántad, s olykor még pár kedves szót is váltasz velük, hogy megnyugodjanak, nem vagy te gyújtogató, se bujtogató, s a többi vendég nyugalmát sem fogod háborítani. Aztán mégis csupán gondolatban ölöd meg magad. Igaz, hogy önző vagy, igaz, hogy individualista vagy, igaz, hogy összeférhetetlen természetű vagy, és tartós érzelmi kapcsolatra képtelen, igaz, hogy torkig vagy a mások hetvenkedésével és képmutatásával, igaz, hogy nincs kedved élni — de meghalni sem. Félsz a haláltól. Igaz, nem bete423