Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

keletre. Eltűntek patkánylyukaikban a zsidók is. Elképesztő, hogy még most is akadt áruló, aki rejtegette őket. — Lepénzelték ezeket a zsidóbérenceket — vélte Málek, de én tudtam, elég volt az apósomra gondolni, hogy a java önzetlenül, hamisan értelmezett keresztényi szeretetből teszi. Kötelet érdemel mind, aki a nemzet nehéz óráiban ilyen árulást követ el. Az első szabad órámban a nyomdába siettem Foltínhoz. — Hol a ti drágalátos zsidótok? — támadtam rá jó hangosan, hogy a szomszédos irodában meghallhassa a monsignore. Megmondom neki is a magamét, ha ki találna jönni. — Heinire, a barátodra gondolsz? — vigyorgott rám Foltín pimaszul. — Arra felelj, hol van? — Pillanatnyilag valahol Besztercebánya körül... Eredj utána, ha látni akarod. A monsignore nem mutatkozott, így hát csak Foltín előtt önthettem ki dühömet. — Ne pimaszkodj, Foltín. Előre megmondtam, hogy ellenséget tűrtök magatok közt. Most aztán jókat röhöghet rajtatok, ostobákon. Hosszú hónapok békéje után megint összetűztem az apósommal. — Miért nem hagyjátok élni azokat a szerencsétleneket? — vetette a szememre. — Keresztlevél, munkaengedély, elnöki kivételezés védi őket. — Kutyagumit se érnek azok a kacatok. Hál' istennek mind az érvényét vesztette. Itt most német rend lesz. — Megver az Isten benneteket azzal a német renddel. — Hallgasson, mert velem gyűlik meg a baja! — Hát csak eredj, és jelents fel engem is... Aztán mondd meg a gyerekeidnek: nagyapátoknak bűnhődnie kellett, mert ebben a házban ember akart lenni! Terkának kellett lecsillapítania az apját, de éreztem, hogy neki ad igazat. — Nem vagyok az a fenevad, akinek hisz engem — pró,196