Jankó Zoltán (szerk.): Csallóközi Muzeum (Bratislava. s.n., 1928)

Kemény Lajos: Emlékezzünk csallóközi régiekről

Kemény Lajos Pozsony város nyugalmazoíí főszámvevője Emlékezzünk csallóközi régiekről... „Challókuz sive minus Posonium" írja 1253-iki brevejében Ince pápa. S azóta számos adat bizonyítja, hogy külön közigazgatási testet alkotott régente a Csallóköz, bár a pozsonyi várispán és alispán fővezetése alatt állott. A két rész közös kongregációkat tartott ugyan, de kiemelték, hogy a végezményeket Pozsonymegye és a Csallóköz nemességének egyeteme hozta. Földrajzilag is, de különösen néprajzilag olyan elkülönített kompakt egységet képezett, akár a székelység vagy a kúnság. Megindokolt tehát az, hogy annak múltjával, emlékeivel külön foglalkozzunk. Ezt tűzte feladatául a Csallóközi Muz eum. A mult idők mélyének távlatából megjeleníteni az elődök életefolyását, felkutatni és összegyűjteni a Csallóköz televényében gyökerező folkloret, a mondák, babonák, mesék, közmondásokat, amelyek maguktól teremnek, mint a virágnak szine és illata, azután a népköltészet gazdátlan termékeit, a nótákat, a fonóházi, kukoricafosztási, paszita tréfákat, vendéghívókat és hasonlókat, amelyekből a népleiket, az életet tanulhatjuk ismerni. Kimeríthetetlen gazdag tere a kutatásnak a néprajz tárgyi anyaga. Az ősi magyar ház tipusát Martos, Gűta, Keszegfalva tájékán találhatjuk meg. A házi és gazdasági eszközök, valláskegyeleti emlékek, fegyverekből dús választékot hordhat össze a gyűjtő a nagy szigeten. A régi viseletet, a hosszú mentét rókatorokkal vagy mállal, nyusttal, nyesttel vagy „hejjuzzal", mint az 1717. évi megyei statutum 34