Magyar Írás, 1937 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1937-12-01 / 9-10. szám - Sebesi Ernő szonettjeiből: Szivárvány. Őszi kép 1937-ből
SEBESI ERNŐ SZONETTJEIBŐL: SZIVÁRVÁNY Az ég hajába cifra pántlikának Szivárványt tűzött egy jókedvű angyal. Az eső már csak úgy zsong, mint egy langy dal S a cseppek már csak ép, hogy sántikálnak: Az égi zuhanásban mind kidőltek. A göröngy repedt háta úgyse száraz, A dús áldástól régi elkábult már az, S már ezüstösen páráznak a földek. Kinyujtózkodiva s megfiatalodva Fellélekzik a vén fák beteg odva És megmosakszik mind a fonnyadt fűszál. A paraszt azt a pántlikát letépné, De lelkét ima fehéríti széppé És vérében hála mint a tűz száli. ŐSZI KÉP 1937-BÖL A roppant régi dézsa még szemerkél S a szegény krumpliföldnek nem kegyelmez. A madárijesztőkön nincs már jelmez S a régi megyeházáról az erkély Úgy könyököl, az ucca fölött, mintha Az oldalát száz kiváncsisági fúrná. De mindenkin itt oly közöny lett úrrá, Hogy nincs izgalom, mely szíven legyint ma. A kártyások már csak úgy csatáznak, Hogy elpárolgott gőze duhaj láznak S emlékké száradt izzó vad tivornya. A levegő se részeg. Minden józan, A vágy is messze, melyért kinyújtózzam S a must is, mintha óvatosan forrna.
