Magyar Írás, 1935 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1935-10-01 / 7-8. szám - Szabó Pál: Magyarok

dig megpróbálta maga alakítani a háborúba tévedt életét és nem boldogult, jaj, sehogy se boldogult. Nézzük hát, hogy lesz ezután? Szemére húzta a köpeny gallérját és behúnyta a szemét.

*

A világosság betódult a nyíláson, a deszkák eresztékein, amikor megállt a vonat. Az őrmester kinyitotta sorba a kocsikat és beszólt mindenhová:

— Kávéra kiállani.

Nagy János szótlanul nézett utána, aztán odament a kondér mellé és a szakács elé tartotta csajkáját. Bemondta szakasza nevét, kocsija számát. Egyék, akinek étvágya van.

Sik földön volt az állomás. A sínek mentén beláthatatlan távolba nyúlt az ősziszántás és messze, nagyon messze megvonaglott az ég az egymásba szakadó ágyúzásra.

A városon túl kíváncsian fordultak erre a havasok.

IV. .

Különböző ezredekből összerakott ezred állott a Montellóval szemben a Piáve parton, ehhez az ezredhez osztották be a marsot. Nagy János nem bánta volna már, csak a régi ezredéhez vitték volna vissza. Ott, ha nem is tiszta magyar volt a legénység, de legalább két ajkú volt, román és magyar. Csak ritkán került közéjük egy-egy sváb legény. De ennél az ezrednél voltak szerbek, románok, svábok, osztrákok, csehek, a monarchia összes ezredéiből aszerint, ahogy a trénekről, vadászoktól, huszároktól ideparancsolták őket, hogy imé alkossanak ezután egyetemes, önálló ezredet.

Éjszaka volt, mikor bevezették őket az állásba. Nagy Jánost külön két táboricsendőr kisérte feltüzött szuronnyal, mert igen veszedelmesen jött vele minden.