Magyar Írás, 1934 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1934-01-01 / 1. szám - Possonyi László: Az ötvenéves Kós Károly

írt 1918 őszén a királyhágó tövében. Ének Attila királyról volt a kis könyv címe. Ahány oldal szöveg, annyi oldal rajz. Sztánán a kalotaszegi kis faluban a Bihar hegység és a Gyulai havasok alján azután a maga tervezte, faragta és építette házban kézisajtón, családja segítségével nyomtatta, kötötte a kis könyvet.

Ugyancsak a kilencszázhuszas évek elején írta meg Kós Károly első regényét, „A Varjúnemzetség"-et. Erdély ezidőkbeli szomorú jelenét Gulácsy Irén festette meg, a Hamuesőben, amelyben a magyarság jajkiáltásainak és a hányattatásainak adott hangot. Erdély múltjából azonban Kós Károly teremtette meg a mai napig is legművészibb történeti-regényt Erdélynek. Pedig Kós Károly itt is olyan igénytelen eszközökkel dolgozik, mint építészetében és rajzaiban- Csak egyszerű krónikát ír a XVII. századbeli Varjú-családról és az akkori Kalotaszeg életéről. A Varjúk haragban vannak Rákóczi fejedelemmel. De nem is a történelmi váz itt a fontos, hanem a regény rejtett értelme, amely hitvallás a hegyek, a tisztaság, a magányosság mellett. A Varjúk eltűnnek a köznapi életből, felköltöznek a havasok tisztaságába s ott élik a természettel egybekapcsolódó, maguknak való életüket. Inteni, iránytmutatni akart itt Kós, hogy a völgybe leszálló, szétterpeszkedő és ellanyhuló népek széthullanak s csak azok maradnak meg, akik megőrzik a magasságok szeretetét a természetiekben éppenúgy, mint a lelkiekben.

Kós következő könyvei különös magatermelte műfajt reprezentálnak. „Erdély" és „Kalotaszeg" című kötetei különös egyvelegét adják a történelmi elbeszélésnek, a kultur históriának, a történelemnek, néprajznak