Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Rákosi Jenő: Jókai Mór körül

Jókai Mór körül Irta : Rákosi Jenő Minden költő a maga korához szól, annak dalol, beszél és •annak mesél. Kevesen beszélnek azonban úgy, hogy szavukat nemzedékeken keresztül a legkésőbb jövendők is meghallják. Milyen tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy valaki eme kiválasziott kevesek közé emelkedjék, azt a misztériumot talán nem is lehet megfejteni. De azt, aki eléri, az különbözteti meg kevésbbé szerencsés társaitól, hogy az életben él tovább reális halhatatlanságot, míg amazok csak papiros halhatatlansággal jutalmaztatnak az — irodalomtörténetben. Az ilyen író állandó forgalomban van, él az élő, váltakozó nemzedékekkel, gyakorolja rájok, gyakorolja az eleven életre a maga formáló hatását: ez az igazi halhatatlanság. Volt nemzetünknek a mai állapotokhoz egy hasonló kora: az osztrák abszolutizmus ideje. Az ország meg volt fosztva alkotmányától, idegen törvények szerint kormányozták, idegen nyelven. Területi egységét felbontották, részeire osztották. De mily tényezők adták a magyar nemzetnek akkor ezt az ellentálló erőt? Államférfiaink világgá menekültek s kalandos terveket szőttek, ma itt, holnap ott konspiráltak hatalmakkal, melyek őket eszközül szerették felhasználni, hazájuk felszabadítása érdekében. Akik itthon maradhattak politikusok, szilenciumba voltak téve, a nemzet a passzív ellenállás sáncai közé vonult ; a hazafiak rendőri íelügyelet alatt éltek, az irodalom berkei néma hallgatásba merültek, jelesei bujdostak, börtönben is ültek. Némaság feküdt az országon s csak gyéren merészkedett egy-egy ajak bíztató s hívó szóra fakadni a sötétségben. Petőfi eltűnt. Vörösmartyra ráborult az idők éjjele s minekutána tehetsége legmélyebb mélységeiből vulkanikus erővel tört fel a hattyúdal: a Vén cigány, melyről maga sem tudta, nem lesz-e magának a nemzetnek a hattyúdala: a honfi bú szétmarcangolta agyvelejét. Arany János tépelődő lelke egy gimnáziumi katedrán terveket álmodott, bár kishitűen tekintett mélázó szeme a jövőbe. l