Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Pap Ferenc: Jókai Mór és Gyulai Pál

— 71 — Ily szembetett lelki erők nagyobb irodalmi életben is egymásra találtak volna, összeütközésük még inkább csak idő kérdése volt a szabadságharc utáni magyar irodalom szűk határai között. Az ellentét nyilt irodalmi harcban tört ki, mikor Gyulainak Ristoriról irt cikke a Pesti Naplónak 1855-ik évi decemberi számaiban megjelent. A szenvedélyes vita ismét fellángolt 1857-ben, mikor Gyulai Jókainak Dózsa György című történeti tragédiáját bírálta meg. Még inkább elkerülhetetlenné vált az újabb mérkőzés, minél nagyobb arányokban bontakozott ki Gyulai és Jókai egyénisége irodalmi életünkből a kiegyezés idején. Ekkor vegyült Gyulai, mint műbíráló, mind elhatározóbb hatással irodalmi mozgalmainkba, s tekintélye megingathatatlannak látszott. Ekkor emelkedett Jókai életének vonala is legmagasabbra. A támadásra Gyulait elsősorban politikai kérdés, a kiegyezés ügye ösztönözte, s 1867-ben, valamint 1868-ban többször csatázott a Deák-párti Pesti Naplóban Jókaival és lapjával, A Honnal. A poJitikai ellentét játszott bele abba a szigorú ítéletbe is, melyet Gyulai 1869-ben Jókai regényköltészetéről, főkép a Szerelem bolondjai alapján mondott ki. Volt Gyulai Ítéletében sok szenvedély. Az általános tetszés-zaj, .mely Jókai regénye nyomán felhangzott, mintha fokozta volna harci kedvét. Másrészt a bírálat fogalmazása idején, mikor az ország az 1869-iki képviselőválasztás eredményeit számítgatta, Gyulai kevésbbé tudta megőrizni politikai elfogultságát azzal a regénnyel szemben, melynek rikító színezése határozott politikai célzatot rejtett magá.ban. Minden élessége és határozottsága ellenére azonban elemzése mélyreható volt, úgy hogy sohasem érintette mélyebben Jókai költészetének erényeit és fogyatkozásait. Igazságérzetének bizonyítékai .azok a szép sorok, melyek Jókai kitűnő elbeszélő tehetségét, valamint stílusának erejét s magyarosságát méltó művészettel jellemezték. Mindaz, amit Gyulai 1869-ik évi nyilatkozata után Jókai költői egyéniségéről irt, egykori eszméinek részben ismétlése, részben kiegészítése. Ily szempontból érdemel figyelmet a Mégis mozog a jöld és A tengerszemű hölgy bírálata is. A harci kedv állandóságát nem tudná megmagyarázni a személyes ellentét, mely nagyobb szenvedélyeket támasztott volna fel, de könnyebben alá is hanyatlott volna. Gyulai néha élesen bírálta meg Jókai nyilvános szereplését, de személye iránt ellenérzést nem táplált sohasem, sőt társaságban kímélettel védte akkor is, mikor második házassága miatt a közvélemény ellene fordult. Maga Jókai