Alapy Gyula – Fülöp Zsigmond (szerk.): Jókai emlékkönyv. Jókai Mór születésének százados évfordulója alkalmából (Komárom. Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület, 1925)

Berzeviczy Albert: Jókairól

— 40 — vívott harcok lelkesedésének adott lángoló kifejezést, a harmadik az elnyomatás idejében volt vigasztalója nemzetének; de csak Jókainak adta meg a Gondviselés majdnem nyolcvan évre terjedt s mindvégig bámulandóan termékeny életével együtt azt a szinte példátlanul álló szerepet, hogy a nemzetélet négy különböző korszakának szellemi hatását feltüntető munkásságával mind a négy korszaknak ható erejévé váljék. Gyermekkorának emlékei visszahatoltak a napoleoni világharcok, a magyar inszurrekció korszakáig, melynek szereplőit még ismerte; a negyvenes évek elején kezd írni, tehát még részt vesz az ébredés, az újjáalakulás korszakának munkájában, ahol a lángelme harcolt a kőkemény valóság ellen: „Virrad! haladjunk!" jelszó alatt. Azután magával sodorja a szabadságharc: „Vezettem és vitettem benne, — mondja ő maga — végigéltem egy nemzet újjászületését, a mesés harcokat, a mámoritó diadalokat, a kétségbeesett elbukást, a szívós ellenállást, a világháborító reménykedést." Bár maga is üldözve volt egy ideig, ő — legjelesebb esztétikusunk ítélete szerint — „az első és talán a legjelentékenyebb mindazok közt, akik a szomorú időkben a nemzeti lélek megtartásán dolgoztak," S mikor „a hazátlan koldusok, a költők, a tudósok, a szellem előharcosainak jelszava ment teljesedésbe", mikor az alkotmányos élet ismét helyreállott, a nemzeti fejlődés újra megindult, őt irodalmi hírneve teszi nemzete közéletének jelentős szereplőjévé s életének tapasztalatai teszik az új korszak lelkei, szinte rajongó magasztalójává. Hetven éves korában elmondhatja, hogy: „egy új hazát, egy új nemzetet, egy új családot és egy új irodalmat látok magam körül és nem érzem magam benne idegennek és kivénültnek: én folyton együtt maradtam a megújulókkal; az új a régiből támadt s én együtt fejlődtem vele" . .. „Életemnek alkonyán megvan az a lelki megnyugvásom, hogy amiért ifjú koromban lelkesültem, azt vénségemben megvalósulva látom, hogy nem hiába hirdettem a feltámadást. S nekem Isten különös kegyelméből megadatott, hogy feltámadott nemzetemmel tovább is együtt éljek." Külső életének e változatos hányattatásai nélkül szinte lehetetlen volna elképezni Jókai költői invenciójának kifogyhatatlan változatosságát, kivált regényeiben, melyekről el lehet mondani, hogy azok „a magyar reformkornak leggazdagabb, legfényesebb és legigazabb képtárát" szolgáltatják, annál inkább, mert majdnem