Duba Gyula (vál., előszó): Fekete szél. Fiatal szlovákiai magyar prózaírók antológiája (Bratislava. Madách, 1972)
Bereck József: Türelem
miért nem veszel magadnak egy ikucsmát, most az a divait, vagy majd én veszeik, igen, igen majd én. Kassán láttáim egy isteni kucsmát, az üdvözletet megkaptad? Persze, 'én is, olyan aranyos vagy ... Éreztem, az elkövetkező találkozásainkat már úgysem menthetem meg, előléptem az oszlop mögül, apró, keskeny kezét a magasba lendítve tapsolt, jó szagú meleg párát lehelt az arcomba, nagyobb vagy, mint azelőtt, mondta, és kacagott. Este az Európába egy világosszürke 'kucsmával rohant be, s amikor meglátott a sarokban, diadalmasan meglobogtatta a feje fölött, most vettem a Priorban, ez volt az utolsó, nem, ha veled vagyok, nem akarok inni, különben is megártana, mert most olyan izgatott vagyok meg türelmetlen, gyere, menjünk. A 17es szoba tetszett Máriának. Táskáját a sarokba dobta, kilépett a cipőjéből, egy pillanatra lehuppant az ágyra, megszagolta a karcsú vázába szúrt művirágot, a Van Gogh-reprodükcióra azt mondta, isteni, légies mozdulattal meglibbentette a függönyt, bekukkantott az üres szekrénybe, a mosdó szélére helyezett parányi szappannal egy nem egészen szabályos szívet firkantott a tükör fényes lapjára, aztán hirtelen megállt előttem, keskeny kezét a vállamra fektette, jaj, el kell mennem, 'kiáltott fel, ne haragudj, Dodó, ugye, nem haragszol. Tudtam, hogy valamiről megfeledkezett. Mária mindig megfeledkezett valamiről. Ugye, igazán nem haragszol, mosolyogta felém az ajtóból. Hófehér fogai nedves villanással búcsúztak a szoba csillárjától, s csak azután gyújtottam rá, amikor apró, siető kippkoppjai elhaltak a folyosó végében. Hiába tették a három műszegfűt a karcsú vázába, azt az igazit sose pótolhatja. Máriával, lehet, a somorjai lóversenyen találkozom újra, kezében virág lesz, meg sok csomag, esetleg párolgó fokhagymás lángos, befutói tippek, műsorfüzet és még annyi minden. Néha elmentem Kertész Tamáshoz Nyitrára, azt mondta, jó nőket lehet fogni az évfolyambálokon meg 42