Haiczl Kálmán: Egyháztörténelmi emlékek a cseh megszállás korából (Esztergom. [s. n.], 1940)

60 kedvéért és javára kreálták volna. Legalább az én felfogásom ez volt róla : ideiglenes megoldás. Sokan azonban megijedtek tőle és ijedelmüket csak megerősítette a csehszlovák sajtó, mely a már ismert módon hangoztatta, hogy a függő egyházi kérdések végleges rendezése küszöbön áll. Mikor a napisajtó a modus vivendi egyességről szóló első közleményt leadta, éppen Pozsonyban voltam és a reggeli lapokból vettem tudomást róla. Első elolvasás után magam is megdöbbentem. De utána azt gondoltam magamban : olvassuk el még egyszer és másképen — és e második olvasás kielégített. Megélhetési mód, azaz ideiglenes megoldás. Hiszen mi is azt kívánjuk! Még aznap Szüllővel találkoztam, aki csupán annyit mondott : a magyarság szempontjából számba jövő megoldás e módjával meg vannak elégedve. Ebben azután teljesen megnyugodhattam. A papságnak egy része azonban máskép gondolkozott. A modus vivendi végrehajtásában végleges elszakításunkat és a kat. magyarságnak feldarabolását látta. A somorjai kerület febr. 9. felhívásában csatlakozásra kérte fel a többi magyar kerületet a Rómába küldendő memorandumhoz, amelyben arra kérjük a Szentszéket, hogy „most se engedje meg az egy tömegben élő kat. magyar hívek szétosztását különböző egyházmegyékbe, hanem ellenkezőleg az eddigi hitegység és nyelvi egység üdvös egymásra hatásának érdekében rendeljen nekünk külön vikariátust, illetve a főegyházmegye végleges dismembrációjakor külön püspökséget." Megbeszéléseink értelmében két memorandumot állítottunk össze. A kisebbiket, amelyikben sérelmeinket általánosságban vázoltuk s a fenti kérelmet előadtuk, 16 kerület esperesei és 5 plébános^ írták alá s azt a somorjai kerület kiküldöttjei Ő-Eminenciájának is még húsvét előtt