Bars és Hont K.E.E. vármegyék évkönyve 1943 (Budapest. Globus, 1943)
állományában. E betegség ellen való védekezés során már a második állatorvos fertőződött a betegség kóranyagával és súlyossá vált betegségével immár három hónapja munkaképtelen. Az állandó állategészségügyi intézmények terén lényegbevágó változás annyiban történt, hogy hat község épített hullaemésztőkutat s a hullamegsemmisítés kérdését ezzel oldotta meg a legniegfelőbb módon. Vágóhidak, mészárszékek, hentesüzletek, vásárterek berendezéseit az anyaghiány miatt ugyan nehézségek árán, de kielégítően tartják karban. A BARS ÉS HONT K. E. E. VÁRMEGYE ÁLLATTENYÉSZTÉSE. Bars és Hont k. e. e. vármegyék Alkttenvésztő Egyesületének elnöksége és tisztviselői kara: Elnökség: DR HETÉNYI REZSŐ, vm. alispán, elnök. HORVÁTH ALADÁR, vm. m. kir. gazdasági főfelügyelő, alelnök. SCHOELLER SZŰCS JENŐ, urad. jószágfelügyelő, alelnök. SZILVÁS ÁRPÁD, kisgazda, Nagyod, alelnök. — Ügyvezető: WINKLER BERTALAN, m. kir. gazdasági felügyelő, egyesületi igazgató. Eredményekről csak szerény keretek között beszélhetünk, meri a mai rendkívüli viszonyok következménye folytán előállott beszerzési nehézségek mellett még a nyomasztó munkáshiány és a mindent irányító rendkívüli kedvezőtlen időjárás áll. Ezek az állattenyésztés minőségi és belső érték fejlődését hátrányosan befolyásoló körülmények nem maradtak nyom nélkül. Az 1941. évi állatösszeírás alapján a vármegye területén összesen 47.710 darab szarvasmarha találtatott. Az 1943. évi állatösszeírás alapján pedig már összesen 52.854 darab szarvasmarha létezését tünKőztenyésztésre használt nyolcéves fedezőbika. 91