Révay István: A belvederi magyar-szlovák határ (Budapest, Magyar Statisztikai Társaság, 1941)
Szobránc környéke
engedni tartományukból Kárpátalja részére, még akkor sem, ha a folytonos rutén etnikum községeiről volt is szó. Végül a kérdés a politikai pártok agitációs eszközévé lett és annyira kényessé vált, hogy a csehek nem mertek újból hozzányúlni és az ideiglenes elrendezés állapota végig fennmaradt. Ez volt a helyzet azon időpontban is, mikor a magyar hadsereg Kárpátalját ismét birtokba vette. Világos, hogy az ideiglenes közigazgatási határ nem felelhetett meg országhatárnak és magyar részről a rendezetlen nyugati határkérdés megoldása halaszthatatlanná lett. A rendezés elsődleges szempontja természetesen a rutén-szlovák néprajzi szempont volt, melyet — mint az minden országhatármegállapításnál szükséges — földrajzi, közlekedési, helyi gazdasági stb. — szempontokkal is egyeztetni kellett. így kerültek szlovák községek is a rutén oldalra, mi annál kevésbbé volt igazságtalan, mert a szlovák oldalon jóval több rutén község maradt, melyek legnagyobb része területileg ugyanúgy összefügg a Magyarországhoz került rutén etnikum rutén tömbjével, mint az idekerült szlovák községek a szlovák etnikummal. A rutén etnikum Ungvár vidékétől nyugat felé lépcsőzetesen szükül le és mind keskenyebb sávot képez a kárpátgerinc vonulata alatt, hogy azután tovább nyugat felé a mezőlaborci járásban megint erős mértékben kiszélesedjék. Miután ez az újból erősen kiöblösödő rész csakis terjedelmesebb szlovák lakosságú terület hozzávétele mellett lett volna a rutén területhez kapcsolható, Szlovákiánál maradt és az új határt a leszűkülő rész utolsó szélesebb lépcsőjének nyugati vonalán állapították meg. így az új határ a zárt rutén etnikum teljes szélesebb szakaszát a rutén területhez csatolta, ami etnikai szempontból igazságosabb elrendezést jelentett, mert az összefüggő rész nyugati vége eddig a szlovák területhez tartozott. Az új határ merőleges vonala lehetőleg egyenesen lett megvonva, miáltal Szobránc és környező — többnyire rutén eredetű, de ma túlnyomólag szlovák — községei belül estek rajta. Ezek a falvak a szlovák etnikum kicsúcsosodó öblét képezik, mely az északon szűkülő rutén etnikum és a magyar etnikumnak Ungvárhoz vízszintesen érkező vonala közé ékelődik. Nagyrészt Ungvár közelében fekvő falvak, melyek gazdaságilag teljesen ide gravitálnak és melyeknek leszakadását jóval nagyobbszámú Szlovákiában maradt rutén község kompenzálja. Ez a Szobránc-vidéki szlovák falvak Magyarországhoz való visszacsatoltatásának története és helyzetük a vázolt szempontok szerint ítélendő meg. Lássuk statisztikájukat. A rutén-szlovák nyelvhatár mentén (Ung, Zemplén és Sáros megyékben) a két nemzetiség végig erősen egybefonódik. A keleti-szlovák és a rutén nyelv vegyülékéből származó átmeneti nyelvjárás megnehezíti az eligazodást. A statisztikák meglehetősen hullámzó adatokat mutatnak ki. Ezért tökéletesebbnek kell minősíteni itten a hozzáértő szakkutatás eredményeit, annál is inkább, mert a nép kulturálisan alacsony színvonalon állván, nemzetiségi öntudata kifejletlen. Két szláv nemzetiség osztályozásáról lévén szó, szlávoldali szakkutató eredményeit kell legilletékesebbnek elismernünk. Dr. Húsek János szlovák szakíró több tudományos társaság anyagi támogatása mellett részletes helyszíni kutatásokat végzett a nyelvhatár kérdésében és azoknak eredményét (1922/23. évekre vonat61
