Filep Tamás Gusztáv, Szőke Edit (válogatta és összeáll.): A tölgyerdőre épült város. Felföldi tájak, városok

Cs. Szabó László: Kárpát kebelében

elő, amelyeket nevük hallatára gyermekképzeletében kifestett. Most is cserbenhagy a tudásom, csak a híres két hűtlen folyóra emlékszem még vissza. A Poprád és a Dunajec álnokul elhagyják hazánkat — hová, merre? azt persze ismét olyan kevéssé sejtem, mint fölháborodott gyermekkoromban. Végre találkozom a két mezítlábas veszedelmes suhanccal! Mert allegorikus gyermeki képzeletem lógós ingujjú, szeplős utcakölykökké személyesítette őket: maszatos kezüket végigsodorják az orruk alatt, mintha föl akarnának pofozni, úgy szöknek át a kárpáti határon. Elemista koromban a szomszéd kőműves elzüllött fiaitól s ettől a két hűtlen folyótól féltem legjobban. Egy kicsit össze is kevertem őket. A Hernád völgye friss hegyi levegővel kínál, a túlsó parton lágyan kékell az Eperjes—tokaji hegylánc. Ez a vonulat két Magyarország, egy keleti s egy nyugati ország határa volt; a hegy mögött feküdt a láp, a vízi rejtek, az új hit világa, a külső Erdély, erdélyi fejedelmek birtok­függvénye s így protektorátusa. A hegytől nyugatra terült el az igazi királyság, a kincstár bérbeadott bányáival, a hű Pozsonnyal s a serény Nagyszombattal. Bethlen Gábor országa csak ennél a hegynél végződött, második házasságát, tüntető érdekszövetségét is a Hernád-parti Kassán, a jelképes határvárosban ülte meg. Bor és Biblia e vidék jelképe, nehéz bor és nehéz ige csordult a hernádi hegyekből, nemhiába kialudt tűzhányók. A tiszaháti nagyurak kézi nyomdát rendeztek be idevaló papjaiknak, ebben a völgyben született az igazi protestáns csendélet: üveg bor az úrvacsorához, mellette biblia a Hernád menti vizsolyi sajtóból. Feleúton Miskolc és Kassa között, az ecsedi várúr jobbágy­falujában, Vizsolyban nyomták Károli Gáspár magyar bibliáját. Alig süllyesztettük el az útlevelet, Kassán vagyunk. Az ebédidőre elnéptelenedett főutcán poros századok térnek haza a gyakorlótérről; Kassa fontos helyőrség volt s az maradt. Nemsokára előttünk is sárga leves gőzölög. Az ebédlőt a tetőről világítják, az öblös porcelánok fölött múzeumi félhomály dereng. Régi kereskedőházba szálltunk, s a város parancsából azokra hajdan csak három utcai ablakot vághattak. így a legtágasabb szoba — ami persze a régi Magyarországon mindig az ebédlő — a keskeny utcai homlokzat mögé szorult, s felülről fogadta be a fényt. Az ablakszám sokhelyütt ma is elárulja az eredeti telektulaj­dont, a szűk kézműves sikátorban párosával nyílnak, a kereskedőháza­kon hármasával, az ötablakos házat nemes építtette, a hétablakos ház ormán a töredezett korona is hétágú. Legalább a megye s a város nem veszett össze azon, hogy melyik házban ki a bíró? Az ötablakosba csak a vármegye tehette be a lábát. 89

Next

/
Oldalképek
Tartalom