MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1979
137. ő. e. 1979. augusztus 15. (150-240. o.) - 1. A megye ipari és mezőgazdasági üzemeinek exporttevékenysége, a tőkés kivitel fokozására tett intézkedések hatása és a további feladatok. Jelentés: 153-163
%{ 9 Nemrég adták át a Csepel Müvek Kaposvári Gyárát, amelynek exportja 1983-ra 300-400 millió forintra emelkedik. A Mezőgép Vállalat a rekonstrukciójának befejezése után az eddigieken túl 130-140 millió forint tőkés exportot fog lebonyolítani, - A mezőgazdasági üzemek közül 24 termelőszövetkezet és 5 állami gazdaság bővitette exportcélú termelését. Az elmúlt három évben végrehajtott 254 millió forint összegű, javarészt gépi beruházás révén, főleg a búza, kukorica és napraforgó termesztés, valamint a sertéskibocsátás fokozásával kb 260 millió forinttal növelhető a mezőgazdasági termékek exportja. Ahhoz, hogy az üzemek kivitelének volumene később is tartható legyen, az export-fejlesztő hitelakciót kivánatos lenne az un. szinttartó beruházások finanszírozására is kiterjeszteni. - Néhány ipari és mezőgazdasági üzem napjainkban késziti elő azokat a beruházásokat, amelyek ugyancsak az exportalapok bővitését célozzák. /SEFAG, Csurgói Napsugár KTSZ, Balatonnagybereki Állami Gazdaság, Siófoki Halgazdaság, Balatonbogiári Állami Gazdaság/. - Figyelmet érdemel a kishatármenti forgalom bővítése és az ipari és mezőgazdasági üzemek kibontakozóban lévő termelési együttműködésének ösztönzése és támogatása. Az eddigiekből is megállapítható, hogy az export fokozása és gazdaságosságának javítása érdekében minden szinten további tennivalók vannak. Megyeileg elsősorban a helyi lehetőségek feltárására és ^obb hasznosítására, valamint a termelés jövedelmezőségének és a termékek minőségének javitására kell az erőket összpontositani. A termékszerkezet korszerüsitésénél és az üzemek modernizálásánál pedig az eddiginél határozottabban kell érvényesíteni az exnort növeléséből eredő követelményeket, ami egy következetesebb és az export számára szelektívebb fejlesztéssel érhető el. Kaposvár, 1979. augusztus 7. MSZMP Somogy megyei Bizottság Gazdaságpolitikai Osztály Az anyagot a VB-ülés befejezése után azonnal kérjük leadni !