A Tanácsköztársaság Somogyban (Kaposvár, 1969)
I. fejezet. Előadások - Borus József: A Tanácsköztársaság katonapolitikája
intézkedéseket hoztak ennek elhárítására. Később világossá vált, hogy támadás ebből az irányból sem ekkor, sem a következő hónapokban nem indult a Tanácsköztársaság ellen. Ugyanezen a megbeszélésen határozat született támadó hadműveletek megkezdéséről is. A Tanácsköztársaság területe túlságosan kicsi volt; újabb intervenciós támadás esetén már nem lett volna hova visszavonulni. Mindenekelőtt a csehszlovák hadsereget kellett megverni, tehát északi irányba kellett támadni. A megbeszélésen két javaslatot tárgyaltak meg: 1. Salgótarjánból kiindulva támadni Nyitra felé. 2. Miskolc, majd Kassa irányába támadni. Az első javaslat mellett szólt az a körülmény, hogy a csehszlovák hadsereget ezzel a támadással valóban meg lehetett volna verni, s a forradalmat egy ilyen támadás nyugat felé vitte volna. A Vörös Hadsereg számára az erőviszonyok is kedvezőbbek voltak ebben a térségben. A másik terv végrehajtása lehetőséget kínált a miskolci iparvidék visszaszerzésére, majd a csehszlovák—román arcvonal kettévágására. Lényeges volt a további lehetőség iSs: ebben az irányban összeköttetés kínálkozott az orosz Vörös Hadsereggel. Végül ez a második javaslat győzött, nem utolsó sorban politikai okokból. A történetírásnak nem lehet feladata a »mi lett volna, ha ...«, jelen esetben tehát annak vizsgálata, hogy mi lett volna, ha létrejön a közvetlen összekötettés Szovjet-Oroszországgal és az ottani Vörös Hadsereggel. A Tanácsköztársaság a szovjet forradalom elvi szövetségesének tekintette magát; katonailag azonban a fiatal iszovjethatalom ekkor, 1919 tavaszán és nyarán egyáltalán nem tudott segítséget nyújtani. Lenin már áprilisban ismételten intézkedett a Tanács-Magyarországgal való kapcsolat felvételére, de az ukrán Vörös Hadsereg ehhez nem volt elég erős. Felmerült olyan terv is, hogy a Tanácsköztársaság repülőgépeket szállít az orosz Vörös Hadseregnek. Egyébként a legközelebb álló ukrán Vörös Hadsereg jórésze Grigorjev atamán parancsnoksága alatt állott, aki éppen májusban lázadt fel a szovjethatalom ellen. Később, júniusban pedig Gye- nyikin lázadása folytán vált teljesen lehetetlenné a magyar forradalomnak való segítségnyújtás. A hadseregparancsnokság május 15-én adta ki a parancsot Miskolc visszafoglalására. Maga a támadás május 20-án indult, de közben a csehszlovákok Saljótarjánnál május 18-án támadást kezdtek, amit 20-án sikerült felszámolni. Miskolcnál az 1. vöröshadosztály lendületesen tört előre, előőrsei este már elérték a várost, s 21-én reggel Miskolc népe lelkesen üdvözölhette az oda bevonuló vöröskatonákat. Május 23-án a cseh—román csapatok megpróbálkoztak a város visszafoglalásával, de a Vörös Hadsereg, elsősorban kiváló tüzérsége és a páncélvonatok segítségével végképp visszaszorította őket ebbe a térségbe. Miskolc végleges felmentéséről Landler Jenő, a Tanácsköztársaság és egyben a Vörös Hadsereg egyik legkiválóbb vezetője ezeket írta: »Nemcsak a budapesti proletariátus vette ki a részét a hősies küzdelemből, hanem különös dicsérettel és elragadtatással kell megemlékeznem a 10. dandárról, amelynek kötelékében a budapesti proletárokon kívül nagyrészt szabolcsi, Ung megyei, kassai és diósgyőri proletárok küzdöttek ... Külön 47
