Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - B) A dualizmus korszaka (1867-1918)
várrom düledékeit, rengeteg erdőkön hatoltam át, mikben a medve bandaszámra kóborol, de azt az egyet meg kell vallanom, hogy mind valamennyi tájék fölött SOMOGY megye tabi járását illeti meg az elsőség — a rossz utak tekintetében. Ilyen utak még Boszniában sem lehetnek — Siófoktól Zala helyiségig az egész út a lehetetlenségek meglepő változatossága. Gödrök, amikbe vakmerőén bele kell rohanni, pocséták, amikben a ló hasig gázol, vízmosások, amiknek kigyóvonalát mesterséges te- kervényben kerülgeti az ügyes kocsivezető, itt-ott megrakták a dágvány mentén fűzfakarókkal, hogy el ne süllyedjen a szekér, némely helyen mutatja a bedült árok, hogy ott egy előttünk haladt kocsi beledült a mélységbe, s előre figyelmeztet, hogy jó lesz kiszállni és fogni a kocsi oldalát, nehogy ez is utána dűljön. Rettegés fog el a gondolattól: hogyha szemközt talál jönni egy másik szekér, hogy térünk ki egymásnak? Dehogy jön! Három óráig baktatunk előre, s nemhogy szekeret, de még gyalog embert sem találunk, még a mezőn sem látható egy emberi alak. A réten ott savanyodik a lekaszált csáté, a pocsolyában ott bűzöl a lekötözött kender, aztán a hátahoporjás hegyeken ott terül el hosszan a mély hallgatag erdő. Ez az erdő volt a tanyája Somogy hírhedt rablóinak, itt uralkodott Patkó, Hajnal és Kutyási, meg Séta Pista. Innen látogattak be a szegénylegények a tabi plébánoshoz fényes nappal, s míg a csendőrök az utcán bertáfoltak, azalatt kedvükre raboltak a fickók, s a zsákmányt a plébános saját fogatán nagy dalolva vitték odább. A dolognak még szomorúbb vége is lett. Aznap éjjel a plébános arra riadt fel, hogy a kapuján egy ember átmászik, hirtelen puskát ragad, kilő a sötétbe, s a kapumászó halva esik le. Az pedig nem volt zsivány, hanem a szolgáló szeretője. Látni kell ezt a tájat, hogy az ember megértse a somogyi Abruzzók kalandorainak viselt dolgait. Soha szolgabíró, útibiztos erre a tájékra nem vetődik: az utakat tavasszal beboronálják, s azzal minden meg van téve. így aztán az is megérthető, hogy az express levél, amit három nappal előbb küldünk Zalába, érkezésünket tudatva az ott lakókkal, éppen három órával később érkezett meg, mint mi magunk, lévén a geometriai távolság Siófok és Zala között — két magyar mérföld. (1 magyar mérföld = 8,3536 km.) Mikor az ember végre épkézláb eljutott annak a hegyipataknak a híd- jához, amelyik az egész völgyet, mint egy széles mocsár, elöntve tartja, s a hídról bombanagyságú görgeteg kövekkel meghordott úton szerencsésen keresztültörtet tengelytörés nélkül, akkor maga előtt látja Zala helységet, és annak túlsó végén, egy szép park közepette, azt az úrilakot — ahol vágyai célját találja. Itt lakik Zichy Mihály, a világhírű művész. Jobb helyet bizony ki nem találhatott volna, ha az volt a célja, hogy atelierjében háborítatlanul dolgozhassák, mert itt «gyan rá nem bukkan más, mint aki művészetének fanatikus tisztelője.« Forrás: Jókai Mór: Magyarhon szépségei. Üti- és tájképek a XIX. századi Magyarországról. Bp. 1956. 27—29. o. 291
