Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)

VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - A) Az abszolutizmus korszaka (1849-1866)

városban. Amikor Bittermann elhagyta a megye székhelyét Hágelman Károly könyvkereskedő folyamodott a hatóságokhoz egy új nyomda felállításának engedélyezéséért.)

A lap népszerűsége egyre növekedvén — az egyes példányszámokat sokszor kellett utánnyomatni —, jóllehet előfizetője csak 72 volt Kaposvárott a posta nyilvántartása szerint. Mindez igen jelentős példányszám volt annak idején, hiszen az akkori Kaposvárra járó 52 fajta bel- és külföldi sajtótermékeknek mindössze csak 552 előfizetője volt a városban.

Kik voltak a lap munkatársai? A jó tollú helyi »szellemmunkások« és publicisták mellett országos nevű külső munkatársak is írtak a lapba: Jókai Mór, Reviczky Gyula, Somssich Pál, Vas Gereben, Beksits Gusztáv, Zichy Antal, Lónyay Menyhért.

Roboz István a lap szerkesztésével és kiadásával jelentős méretű társadalmi, gazdasági és kulturális tevékenységet fejtett ki. Mind fáradhatatlan népnevelő titkára volt a Kaposvári Népnevelési Egyletnek, titkára a Somogy megyei Gazdasági Egyesületnek, valamint a Dombóvár— Kaposvár—Zákányi Vasúti Bizottmánynak. E mellett lelkes szervezője és egyik alapi tója volt a Berzsenyi Irodalmi Társaságnak. Ugyancsak egy személyben volt felelős szerkesztője és lap tulajdonosa az 1881-ben megjelent Megyei Híradónak, a törvényhatóság, a törvényszék, az adó- felügyelőség, a tanfelügyelőség, az államépítészeti hatóság, valamint a járásbíróságok hivatalos közlönyének.

Milyen volt Kaposvár élete a lap megjelenésének esztendejében? A »kiegyezés« előtti években »a kis mezei városkának« 450, többnyire szalmatetővel fedett háza és 5395 lakosa volt. Az utcák rossz állapotban voltak, »karókerítések szolgáltak támpontul a nagy sárban való ihaladha- tás tekintetében«, gyér világításukat 1853-ban kezdték el petróleumlámpákkal, a város közepén lévő zsuppos házak ereszéről —■ olvashatjuk a Zala—Somogyi Közlöny 1863. évi december 1-i számából — két órás esőzés után hárem napig csepegett a járókelők nyakába a víz. A városháza »kipalánkolására és befonyására« harminc napszámot utalt ki a város, melyhez négy kocsi »fonyni való vesszőt« vásárolt. A csendes városka szegényes volt és pénztelen, adókivetések és végrehajtások nyomor- gatták lakóit, 'kereskedése úgyszólván hiányzott, kisebb kézművesei céhekben dolgoztak. Fürdője nem volt, pedig »sok volna itt a mosni való a múlt félévszázad alatti jószágkezelés időszakából« marasztalta el — joggal — a hetilap a gőzrfürdő építését megtagadó Eszterházy uradalom jószágigazgatóságát.

A városban — olvashatjuk a második számban: 1866. március 13- án — »a régi idők erkölcsei, a nyugalmas heverés, a kedélyes pangás méla csendben ringatá a népséget.« »'Sokan követték az ősi szokásokat, hogy szombaton délután kimentek a hegyre, Kecelre, Lonkára, vagy Ivánfára. A pintes 'üveget, a csutorát borral megtöltötték és a tarisznyát nyakba akasztva estére ingadozva hazatértek.« A »bágyadt megyei élet« központja a külső világgal — Kanizsát leszámítva — úgyszólván alig érintkezett. A várost maradi helyi vezetők: a »bicsakosok« irányították, akik népi ismerték fel a fejlődni akaró város érdekeit s csak azok eltávolítása után indulhatott meg az a természetes fejlődés útján. A Kaposvár

261