Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
I. A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára az I. világháború előtti évtizedekben
velyknyi szántás 5 Ft 10 krajcárba került.110 A cukorrépa termesztésénél a gőzgé* pék alkalmazása és az új mezőgazdasági munkaeszközök beszerzése nélkül nerí. lehetett nagyobb terméseredményeket elérni. Ezért a cukorgyár igazgatósága a későbbiekben is mindent elkövetett, hogy az uradalmak gépesítését támogassa, közvetítő szerepet vállalva gépgyárakkal levelezett, szorgalmazta az uradalmak által már megrendelt gőzgépek, vetőgépek és a cukorrépa műveléséhez szükséges speciális kapák és villák megküldését. A MIR kaposvári béruradalma 1900-ban 1200 darab speciális répakiemelő ásót rendelt Aradról,111 a répatermelő uradalmak is kisebb-nagyobb megrendeléseket küldtek a gépgyárakhoz, de esetenként a kaposvári cukorgyárhoz is. A cukorrépa termesztése nemcsak a mezőgazdaság gépesítését és annak technikai színvonalát emelte, hanem hozzájárult a dualizmus gazdasági integrációjának a kiszélesítéséhez is. A cukorgyár gép- és alkatrész-szállítói között megtalálhatjuk a legkiválóbb cseh és osztrák gyárak tulajdonosait. A cukorrépa-termesztés technológiájához szükséges korszerű gépek és munkaeszközök a cukorgyár körzetében a 90-es években még hiánycikkek voltak. 1895— 96. évi úti jelentések szerint a Tolna megyei kistermelők még kapa után vetették el a cukorrépamagot és a kimaradt palántákat dugványozással próbálták pótolni. Ilyen kezdetleges módszerekkel nem lehetett minőségileg megfelelő termést produkálni. A répatermelési felügyelő a kapa utáni vetés azonnali beszüntetését követelte, mert — szerinte - „annak megművelése aránytalanul nehezebb és költségesebb, a répa mennyiségét és minőségét is kétessé teszi”.112 A cukorgyár 1896-tól a kistermelőknek községenként biztosította a cukorrépamag- vetőgépeket, az első évben díjmentesen, később pedig eléggé mérsékelt áron. A cukorrépával bevetett földeknek a kiválasztását ugyan a termelőkre bízták, de a cukorgyárnak a szerződésben biztosított jogánál fogva megvolt a lehetősége, hogy a vizenyős, az új törésű, a szikes, a berkes, a bozótos, az árvízveszélyes és az állati trágyával túltrágyázott területeken termelt cukorrépát nem volt köteles átvenni. A termelők nemcsak kérték, de el is várták a répafelügyelő látogatását, nyilvánvalóan azért, hogy utólagosan semmiféle nézeteltérés e tekintetben ne legyen, és a kifogásolt területeket minél gyorsabban más célokra felhasználhassák. A szerződések előkészítésénél a cukorgyár megkérte a termelőktől a kiválasztandó terület talajára vonatkozó legfontosabb adatokat, a felső réteg és az altalaj összetételét, a terület fekvését, az előveteményt, és a vetésforgóval kapcsolatos és szükséges tudnivalókat. A répatermelési felügyelő pedig helyszíni vizsgálatot tartva ellenőrizte az adatokat, a későbbiekben pedig a cukorrépa művelésének a munkálatait is. Gyakran meghatározta, hogy az uradalom melyik kerületében — éppen az előző évek tapasztalatai alapján — lehet cukorrépát termeszteni. A termelésben még kellő tapasztalatokkal nem rendelkezőknek szakmai tanácsokat adott, észrevételeit pedig az igazgatóságnak mindenkor írásban jelentette. A cukorrépa hektáronkénti átlagtermésének növekedéséhez feltétlenül hozzájárult az a tény is, hogy éppen a gyakorlati tapasztalatok alapján egyre inkább kiszorították a szerződésekből azokat a területeket, amelyek a cukorrépa termesztésére valamilyen oknál fogva alkalmatlanok voltak. A századforduló idején már nem fordulhatott elő olyan eset, mint 1895-ben, amikor még a Tolna megyei kistermelők a filcxera által tönkretett magas fekvésű szőlőhegyeken kísérleteztek a cukorrépa termesztésével, természetesen igen gyenge eredménnyel.11' A cukorgyár a kistermelőknél a vetés időpontját is meghatározta, annak megfelelően küldte a vetőgépeket a különböző községekbe. Kladnigg a nagybirtok-üzemek tulajdono70
