Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850—1944)

1887. ápr. 25. Jókai Mór levele Roboz Istvánhoz 1887 májusában Roboz Istvánt, a Somogy c. hetilap alapító szerkesztőjét négy évtizedes irodalmi és negyedszázados szerkesztői munkássága alkalmával nem csak a fővárosi és a vidéki hírlapok, hanem az irodalmi társaságok és országos nevű írók is köszöntötték. A lelkes hangulatú ünneplő levelek kapcsán utalhatunk Roboz István lapjának: a Somogynak korábban közölt Kossuth-ellenes állásfoglalására (lásd 162. számú dokumentumot!). Tudnunk kell, hogy Roboz Istvánban a Deák-párti polgárosodás egyik lelkes vidéki publicistáját ünnepelték az irodalmi társaságok, sőt maga Jókai is, egyszóval mindazok, akik később Kossuth gondolatait szerették volna beépíteni a kiegyezés eszmekörébe. Az ünneplők között volt a Petőfi Társaság is, amelynek a képviseletében Komáromi János látogatott Kaposvárra. Komáromi 1887. április 24-én a következő levelet írta Roboz Istvánhoz: »Kedves Pistám! Szíves meghívó leveledre röviden válaszolom, hogy a Petőfi Társaság képviseletében én fogok üdvözlésedre menni Kaposvárra, így határoztuk el tegnap este Jókainál, ki engem küld, de azt mondta nekem — ezt csak sub rosa súgom meg —, hogy neked fog valamit írni a jubileumod napjára a lapodba. Csak ennyit válaszul kedves soraidra. A viszontlátásig ölel tisztelő híved: Komáromi János.« 1887. április 25-én pedig Jókai írt gyászkeretes levélben (az író 1886-ban vesztette el feleségét: Laborfalvi Rózát) az idős újságírónak: »Kedves Barátom és pályatársam! Megbocsáss, hogy személyes megjelenésem helyett csak egy ilyen gyászkeretű papírlapon üdvözöllek. Az egész kedélyem ilyen fekete szegély között van. Én most, amíg a gyászévem tart, olyan helyre, ahol vígalom van, nem mehetek. Ez az esztendő az életemből az én halottamé. Pedig örömre, vigasságra valóban elég ok van ott, ahol egy negyedszázados hírlapszerkesztői pálya hősét ünneplik, minő Te vagy. Mindig a becsületes ügyet védelmezve, jelszavadat, elvedet soha meg nem tagadva, nemcsak olvasóközönségednek, de pályatársaidnak is igaz becsülését vívtad ki e hosszú idő alatt, melynek kezdő évei viszonyúinak abba a korszakba, amidőn hírlapot alapítani, nemzetünk igazait védelmezni valódi áldozat volt, az elfoglalt helyet megállni heroizmus kellett. Te egy, a hazának, a közügyeknek, a szabadelvű eszméknek és a józan nemzeti művelődésnek tett jó szolgálatokkal teljes hosszú pályára tekinthetsz vissza. Kívánom Istentől, hogy tartson meg sokáig s adjon Neked testi-lelki erőt nehéz feladataidnak további viselhetésére. Örömünnepeden sok fényes üdvözletet fogsz hallani, de őszintébb, szívbőljövőt, mint az enyém, alig. Légy boldog családodban, szerencsés munkádban, megelégült hazádban. — Ölel igaz barátod Jókai Móricz.« (Keresztnevét mindig Móricznak és soha nem Mórnak írta.) A harmadik gratuláló Kiss József volt: »Kedves öregem! Nagyon-nagyon megörültem kedves sorainak és megragadom az alkalmat, hogy a levél közvetlenségével is Önhöz jutassam meleg üdvözletemet és sok jó kívánságaimat a jövőre nézve. Adjon az isten Önnek erőt, hogy könnyen elviselhesse a korral járó kalamításokat, amelyek nélkül nincs aggság. A patriárka-kor pátriárka szenvedés. Én, aki annyi évvel fiatalabb vagyok Önnél, már most is érzem. Fogadja meleg baráti kézszorításomat, régi híve Kiss Jozsef.«