Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850—1944)

következett. A lapalapítás körüli évtized fejlődése már rég elfeledte a kaposvári »gyalogpostat«, elkészült a balatoni vasút és a kanizsai országút, kiépült a város »tavsürgöny« összeköttetése is Kanizsán keresztül a nagyvilággal, a városban egyre több emeletes és csinos lakóház épült s elkészült a »tudomany palotaja«: a gimnázium, s a két »leanynevelde«. Rendre épültek a takarékpénztárak, elkészült a »hat kőre epitett« gőzmalom is s az alapítványi kórházban már nyolcvan ágy állt a betegek rendelkezésére. A város társadalmi élete is egyre jobban aktivizálódott, a házak és az utcák csinosításán, sétatéri parkjának bekerítésén fáradozott, hogy megszüntesse annak piac jellegét és hogy megtisztítsa a kerítések nyílásain átjáró esti »madaraktól«, amelyek »krinolint hordanak és enyves vessző nélkül is megfoghatók.« A város színházszerető tradíciói közé tartozott az az egyedülálló eset is, amellyel képes volt a Székesfehérvárott eladósodott Bányai-féle színtársulatot kiváltani az adósok börtönéből s újra visszahozni a városba a társulatot, amelynek előadása iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy férőhely hiányában — sokszor haza kellett küldeni a színházlátogatókat. Esztendeink jelentős művelődéstörténeti események százados fordulói. 1863-1869 között öltöttek testet azok a művelődési és népművelési eszmék, amelyek Eötvös József kezdeményezései nyomán bontakoztak ki a mi megyénkben is. E korszak volt a népművelés hősi korszaka. Száz éve adták ki a legrégibb somogyi újságot, száz esztendeje indult hódító útjára a dalárda és a műkedvelő mozgalom. (1865), a takarékpénztárak, a segélyes népnevelési egyletek, a különféle kulturális egyesületek, a népkönyvtárak, az olvasótárak, a gazdakörök stb. 1867-ben alakult az első dél-somogyi népnevelési egylet Csokonyában. 1869-ben pedig a csurgói tanítóképezde és a kaposvári tornaegylet is megkezdte működését a megyénkben. E korszakos művelődéstörténeti mozgalom jelentős érdemei közé tartozott, hogy a művelődési célokon túlmenően a táj parasztságának gazdasági előmenetele érdekében is igen jelentős tevékenységet fejtett ki. Ekkor indult el sikeres útjára a dél-somogyi dohány- és burgonyatermesztés, a különféle háziipari akciók, tanfolyamok és ekkor létesültek a takarékmagtárak, a tej szövetkezetek és gazdakörök százai, amelyek mind-mind nevelték és vitték előre a somogyi parasztságot a mezőgazdasági ismeretek megszerzésének az útján. Noszlopy Antal visszaemlékezéseiben az alábbi elmarasztaló megjegyzést tette Roboz Istvánra és munkásságára: »A somogyi arisztokraták népszellemrontó, szabadságellenes, subventionált journalistája. Szegény Noszlopy, szegény Somogy, szegény Roboz!« Roboz István valóban megalkuvó egyéniség volt. Eleinte Noszlopy titkára volt, bár — félelmében — lemondott róla, a kápolnai csata felett Kossuth szájába tett ima szerzője már 1856-ban törvényszéki vizsgálóbíró. Noszlopy Antal még megérte, hogy 1879-ben Roboz megkapta a Ferenc József rend lovagkeresztjét, 1887-ben pedig a királyi tanácsosi címet. Források: Roboz István iratai. 1863-1913.