Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

val a világűrről. Nem feledkezhetem meg Flameng falképéről sem a Sor- bonne-on, amely építkező munkásaival, miniket fiatal piktorokat modernségével különösen megfogott. Ez tisztán szocialista realista piktúra. Mit szóljak a Louvre és Luxembourg-i galériákról, melyek közül az előbbi a consacrealt művészek munkáit, utóbbi az élőket foglalja magában. Boldog órákat töltöttünk itt mi rajongók, ezek szemléletében. A Louvre salle carréjában van a nagy mesterek legkiválóbb műveinek elhelyezése. Ez a terem egy világcsoda. Itt van Leonardo da Vinci világhírű Giocondája, Tizian Krisztus sírbatétele és I. Ferenc francia király portréja, Veronese kánai menyegzője, Giorgione koncertje, Tintoretto Zsuzsanna a fürdőben, Rembrandt egy gyöngyszeme, Krisztus Emmausban, van Dyck I. Károly angol király elegáns portréja. Lehet ezen művek közül egyet is elfeledni? Ezekről szerzett benyomását egy fiatal festő egész életén át hordozza magában. A Luxembourg galériából is csak néhány képet említek meg. Abban az időben az első teremben volt, szemben a belépővel, Carolus Durand remek női háta, fölötte Cormons nagyszabású kompozíciója az ősemberekről, a naturalizmus legpregnánsabb műve Bastien Lepage-nak a szénagyűjtőről, Benjamin Constant megkapó képe fiáról, Bonnat-tól La- vigerie érsek nagyhatású életnagyságú képmása, amely rafinált technikájával hatott. Nem hagyhatom említés nélkül Leon Lhermitte-nek a munkások életéből vett motívumát: ,,A munkások heti fizetésüket kapják”, Lucien Simon bretagnei processzdóját, Charles Cottet-tól a triptichont ,,A halászok búcsúlakomájá”-t, Carriére „Thaulow festő és családjá”-t, Coliin szépséges aktját.

Ezen művészek munkái annál inkább érdekeltek, mert csaknem mindnyájat személyesen ismertem. Meglepett, hogy a mi igazán vérbeli festőinktől, Munkácsytól nem szerzett be semmit a képtár. Csak egy magyar származású festőtől volt itt egy mű, egy kitűnően megfestett félakt Weisz Adolftól, aki már régen élt Párisban és félig franciává lett. Megismerkedtem vele, amikor 1903-ban a pesti francia kiállítás anyagát összeállítottam, és küldtem valamit tőle is. Mint ember igen szimpatikus volt, többször meglátogatott műtermemben, amikor „Kétségbeesés” című akt képemet festettem. Tőle hallottam azt a megjegyzést, hogy egy női aktot mindig olyannak kell festeni, hogy kívánatos legyen. Azt hiszem azonban, hogy ezt nem lehet általánosan elfogadni.

A Louvre és a Luxembourg galérián kívül megtekinthető volt a Musée Carnevalet kultúrtörténeti emlékekkel. A parkok tele voltak szebbnél szebb szobrokkal. Nagyon impresszionált Delacroix szobra a Luxembourg parkjában. De meg kellett tekinteni Versailles történelmi galériáját is. Olyan művészeti atmoszféra volt ez, amilyen nem volt sehol a világon és azt hiszem, ma sincs. A világ minden tájáról idesereglett fiatalságra óriási nevelő hatással volt. Érthető volt, hogy a fiatal művészek az éhezést is szívesen elszenvedték, csak hogy a drága Párisban élhessenek. Egy magyar fiú mondta ezt nekem. Egyébként egész kis helyeken a quartier latin-ben potom áron lehetett tisztességes étkezéshez jutni. És rendkívüli volt a bizalom, szívesen hiteleztek az ilyen kis éttermekben is idegen fiúknak.

Az utcai élet maga is látványosság volt, sokat lehetett tanulni az

31