Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 20. (Kaposvár, 1989)

Ember Győző: Magyarország lakossága a XVIII. században (Második rész )

A polgárság A polgároknak, vagyis azoknak a személyeknek, akik főfoglalkozásukat tekintve iparosok és kereskedők voltak, túlnyomó többsége városokban élt. A falvak lakosai között is akadtak, akik valamilyen ipart űztek, vagy kereskedtek, ezt azonban rendszerint csak mellékesen tették, megélhetésüket elsősorban a földművelés és az állattenyésztés biztosította. Polgároknak az ilyen falusi iparosokat és kereskedőket nem tekinthetjük. A városok, jogi helyzetük alapján, 2 kategóriába tartoztak: részben szabad királyi, részben mezővárosok voltak. Az utóbbiakat Erdélyben taksás városoknak nevezték. A polgárság zöme a szabad királyi városokban lakott, de éltek polgárok a mezővárosokban is. A mezővárosok túlnyomó része, polgárosultságát vagy városiasságát tekintve, nem város volt, hanem falu, de akadtak olyan mezővárosok is, amelyek csak jogi helyzetükben különböztek egyes szabad királyi városoktól, amelyeket városoknak, lakosaikat, illetve azok nagyobb részét, polgároknak minősíthetjük. A szabad királyi és a mezővárosok számáról, az előbbiek népességéről és népsűrűségéről korábban már röviden volt szó. A török kiűzése idején, a 17. század végén, a szűkebb Maggyarországnak 30 szabad királyi városa volt, az 1715. évi országgyűlésen 4 város: Buda, Pest, Szeged és Székesfehérvár visszakapta a korábban már elnyert szabad királyi jogállást, 2 további pedig: Debrecen és Szatmárnémeti, amelyek de facto már élvezték a szabad királyi városi kiváltságokat, de jure is birtokosai lettek azoknak. E 6 városnak a törvényesítése nem azt jelentette, hogy városodásuk folyamatában a 18. század első két évtizedében minőségi változás következett be. Várostörténészeink megállapítása szerint a városodás folyamata, a városiasság szintje Magyarországon a 17. század végén, mondhatjuk azt is, hogy időszakunk kezdetén, 1711 körül nem volt magasabb, mint a 15. század második felében.

31 A több mint két évszázadon át stagnáló városodási folyamat azonban 1711 után újra megélénkült. A szabad királyi városok száma tovább növekedett, és ez a növekedés már a gazdasági gyarapodásnak volt a következménye, nemcsak jogi, hanem tényleges minőségi változást fejezett ki a gazdaságival együttjáró társadalmi előrehaladás folyamatában. Az 1720. évi országos összeírásban Győrt, Komáromot és Pécset is szabad királyi városként vették számba, pedig akkor de jure még nem voltak azok. Ténylegesen azonban annak tekintették őket. Mária Terézia uralkodása idején e 3 városon kívül még a Bácska 3 városa: Szabadka, Újvidék és Zombor, továbbá a Bánát fővárosa: Temesvár nyerte el a szabad királyi címmel járó kiváltságokat. Az e kategóriába tartozó városok száma így — közéjük számítva a bizonytalan jogállású Felsőbányát is — 43 lett. Olykor közéjük sorolták a 16 szepesi város kerületét is, mint 1 szabad királyi várost. A 19. század első felében csak 1 további város: Arad nyerte el a szabad királyi címet. A szabad királyi városok megoszlása az ország különböző részei között az egyik olyan tényező, amelyből következtethetünk arra, hogy mely országrészek voltak a legyárosiasabbak, a legpolgárosultabbak. 1720-ban a szűkebb Magyarország 39 szabad királyi városa közül — közéjük számítva Győrt, Komáromot és Pécset is — 18 a Duna bal partján, azaz a nyugati il