Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 12. (Kaposvár, 1981)

Függelék - 1. Somogyi Levéltári Nap '80

nagyobb jövedelmet zsebrevágni. Kegyetlen uralmuk alól a jobágyok tömegesen menekültek Erdélybe. A 18. század közepére a románok száma úgy megduzzadt, hogy Erdély etnikai egyensúlya átbillent és román többség jött létre. Ehhez hozzájárult az erdélyi magyarság korábbi pusztulása, valamint az is, hogy a török kiűzése, illetve a Rákóczi-szabadságharc után a telepest váró jó alföldi földek, az itteni sokkal szabadabb élet (a földesúri hatalom még nem rendezkedett be), igen nagy vonzerőt gyakoroltak az erdélyi magyarságra; erős áramlás indult a Nagyalföld felé. Az elvándorlók helyét azután románok foglalták el. Ugyancsak a török hódoltság idején indult meg délről a szerbek bevándorlása. Egyrészük már a Mohács körüli években felszorult a pusztuló déli részekbe, tömegesen azonban az ozmán seregek nyomában jöttek. Sok közöttük a kereskedő, ezek részben az ozmán seregek kísérőiül szegődtek, de sokat találunk a katonaság soraiban is. (Közismert, hogy a nagyvezérek sorozatosan közülük kerültek ki.) A 17. század végére valósággal megszállták Dél-Magyarországot, a Bácskát és a Dunántúl déli szegélyét. Az 1680-as években, a törököt kiűző háborúk során, a császári csapatok mélyen benyomultak Szerbiába, ahol a szerb lakosság örömmel csatlakozott hozzájuk. Amikor a törökök visszanyomták a császáriakat, ezek a szerbek, félve a törökök bosszújától, nem mertek otthon maradni, hanem a császári sereggel Magyarországra költöztek. Vezetőjük, Csernojevics (Crnojevic) Arzén ipeki patriarcha I. Lipót császár királytól 40 ezer szerb család számára betelepülési engedélyt kapott. Ekkor alakult az Aradtól Károlyvárosig húzódó katonai határőrvidék, a magyar kormányszervek megkerülésével, csak Bécsnek alárendelt szerb katonasággal, ekkor keletkeztek a Duna-menti nagy szerb telepek, fel egészen Szentendréig. A Rákóczi-szabadságharc korára a Balaton-Baja-Szeged-Arad vonaltól délre a szerb lakosság többségbe került. Ugyanakkor amikor a református és evangélikus magyar falvaktól a bécsi udvar megvonja a vallásszabadságot, papjaikat elüldözi, vagy bebörtönzi, a szabad parasztokat földesúri fennhatóság alá nyomja, amikor a Jász-Kunságot szabad parasztjaival együtt elzálogosítja a Német Lovagrendnek, a görög-keleti vallású szerbek teljes vallásszabadságot kapnak, elöljáróikat maguk választják, földesúrnak nincsenek alávetve, saját kapitányaik és bíráik alatt élnek, mondhatjuk teljes szabadságban. Ahhoz, hogy Magyarország etnikailag végül is ennyire tarkává vált, hogy a magyarság ennyire visszaszorult, a bécsi udvar politikája is hozzájárult. A Habsburgok dinasztikus birodalmi politikát folytattak, s ebben a magyar érdekeknek nem jutott hely. A sorsát a maga kezébe venni akaró magyarság állandó lázongásai, fölkelései, szabadságharcai kényelmetlenek voltak Bécsnek, a magyarokban ellenséget láttak, és arra törekedtek, hogy saját országukban is minél jobban visszaszorítsák őket. Politikájuknak egyébként is alapbölcsessége volt a latin mondás: divide et impera - osszd meg és uralkodjál. Részben ennek az elgondolásnak a jegyében történtek a 18. századi nagy betelepítések is. Toborzásokkal, felhívásokkal, nagy kedvezményekkel mintegy egy millió embert hoztak az országba, óriási többségben katolikus németeket („svábok"), főleg Németország nyugati vidékeiről, elenyésző töredékben lotharingiai franciákat. Főleg az ország déli területeire, a Bánságba, Bácskába, a főváros környékére, továbbá a Dunántúlra, Tolnába és Baranyába. A telepítést gazdasági okok indokolták, kellett a munkáskéz; de nem kisebb mértékben esett latba az a szándék is, hogy visszaszorítsák a protestantizmust és gyöngítsék a magyar etnikumot. Az újonnan betelepítettek óriási kedvezményeket kaptak. Mérnökök által megtervezett falvak, felépített házak, gazdasági épületek, jószágállomány és mezőgazdasági eszközök várták őket új helyükön, hozzá adómentesség és önkormányzat; csupa olyan dolog, ami magyar parasztoknak nem járt. Az Alföld újra való benépesítésében a magyarság is kivette a részét. A Felvidék peremvidékéről, a nagy mezővárosokból kiinduló rajok, szökevény jobbágy csapatok minden segítség nélkül, sőt a vármegyék és a földesurak ellenkezésével szembeszállva megszállják a lakatlan földet. Amikor II. Rákóczi Ferenc megelégelve a császár hűségén kitartó szerbek pusztításait, 1704. évi rác-hadjáratában visszaszorítja a Bácskában és a Dunántúlon telepeiket (jelentős részük visszamegy Szerbiába), helyüket szintén magyarok foglalják el. Igaz, egyes földesurak a felvidékről szlovákokat telepítenek birtokaikra (Békés megyébe, Pest környékére stb.), akik jelentős városokat alkotnak (Nyíregyháza, Békéscsaba stb.), mégis az Alföld nagyobb részét a magyarság visszafoglalta. A 18. század végére kialakult a Kárpát medence új néprajzi képe, amely a lényeget tekintve napjainkig változatlan. A magyarok kezükben tartják az ország középső, alföldi