Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 11. (Kaposvár, 1980)

Varga János: Megye és haladás a reformkor derekán (1840-1843) (Első rész.)

a) Kísérletek az adózók terheinek „könnyítésére" Az ellenzék által a megyegyűléseken 1840 után szőnyegre hozott és részben el is fogadott indítványok egy csoportja az adózók terheinek vagy azonnal érezhető, vagy jövendő mérséklését, illetőleg a nép szellemi emelését kívánta szolgálni. A javaslatok közt akadtak távlataikban nagy horderejűek, de olyanok is, amelyeken csak mosolyogni lehet. Mert nem mindig a segítés komoly szándéka szülte őket: gyakran csupán a nemesi lelkiismeret nyugtatásának és jelentősebb reform helyettesítésének vágya állt mögöttük. Elvetésük vagy határozattá emelésük így is ritkán történt meg nagyobb vita nélkül; sorsuk általában attól függött, hogy az adott kongregáción milyen volt a liberálisok és a konzervatívok számaránya, és főleg: mennyire közvetlenül vágtak a nemes személyek érdekébe. Mindezek közrejátszottak abban, hogy ugyanaz a javaslat, amelyet egyik megye magáévá tett, a másikban elbukott, illetőleg ugyanazon megyében az egyik progresszív tendenciájú indítvány többséget kapott, a másik visszautasításban részesült. Egyik-másik felvetésére az a kisebbfajta - 6-7 évenként ismétlődő ínség adott ösztönzést, amely 1841-42 telén ezúttal az országnak Heves-GömörSzepestől félkörívben Torontálig húzódó sávját sújtotta, és amely már 1841 őszén előre vetette árnyékát. Ugocsában, Szatmárban és Máramarosban éhhalált is hozó hatására a megyék sorra kérték a Helytartótanácstól a katonaság szerencsésebb vidékekre költöztetését, vagy legalább kincstári élelmezését, továbbá - különböző címeken - kölcsön folyósítását; saját uradalmaikat és nagyobb birtokosaikat adományra szólították; Torontál pedig, hogy területéről a gabonakivitelt meggátolja, a terménykereskedők számára kauciót írt elő. Mikor ezután a Helytartótanács a kölcsönfolyamodványoknak egyetlen esetben sem adott helyt, sőt megsemmisítette Torontál kaucióhatározatát, a megyék egy része Heves példájára a hadi, másik csoportja a házipénztárba nyúlt: azok terhére vásárolt élelmet éhezőinek, amivel viszont az adó, illetőleg az adóhátralék növekedését idézte elő. Ezen túlmenően újabb 9 megye foglalt állást gabonakölcsöntárak - igaz, soha meg nem valósult - építése mellett, 5 pedig Vas megyének, amely egyébként 1842-ben a szegényeknek a házikassza költségén ingyenorvosságot rendelt adatni, még 1841-ben keletkezett mintaterve nyomán dologház építéséről hozott határozatot. Arad a napóleoni háborúk alatt az adózóknak okozott kár teljes összegének: mintegy 350000, Zemplén pedig az őt illető 2160 forintnak kincstári megtérítését kérte feliratában. Mások részben az állami, részben a megyei szolgáltatások - nem egyszer kisszerű - korlátozásával kívánták a jobbágyság iránt jóindulatuknak tanújelét adni. 1841-ben Nyitra, Komárom és Bars csökkentette a katonaság failletményét; ugyanezek eltörölték a jobbágyságnak a katonaság javára gyakorolt gyertyaadási, Hont pedig a földesurak és a megye által egyaránt igényelt levélhordási kötelezettségét. Veszprémben 1841-ben az az ötlet merült fel, hogy részben az obsitosoknak adandó tőke képzésére minden adóforint után évi 1-2 krajcárt kellene kivetni, de a többség elhalasztotta és el is temette a döntést az indítvány felett. Somogy 1841-ben megszabta a megyei közmunka maximumát, Torontál 1842-ben eltörölte azt az ingyenmunkát, amelyet a jobbágyok addig a fo-