Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 8. (Kaposvár, 1977)

Laczkó András: Rippl-Rónai irodalmi kapcsolatairól - különös tekintettel a somogyi sajtóra

Ebben a gyorsan átalakuló magyar világban megszűnt egy szív, egy jellegzetes karaktervonás az ő eltűntével. Hiányzik az életünk, az utca, a társaság, a Balaton, a műterem sarkában egy drága, szeretett fej, aki nagy barna szemeivel néz és megörökít s teremt a magyar jelenből hihetetlen s ismeretlen fényeket. Mert ez volt az ő életének csodája: olyan dolgokat látott meg ebben az életben, amit rajta kívül soha senki nem látott. Hiszen a magyar föld mindig szép s szép lesz. Mindig voltak s lesznek nagy piktorai, akik meglátják azt, ami itt van, az érzékek által a festői fantázia mindig újra s újra fogja teremteni ezt a valóságot, amelyet ez a kis föld itt nyújt: de Rippl-Rónai valami mást adott: ha a kezébe vette az ő kedves pasztell krétáit, ha lágy ujjakkal, puha, kövérded, gyöngéd ujjaival elkezdett sikárolni az érdes papíron, abból rögtön valami csoda született: mintha földöntúli fényekben fürdette volna bele mindazt, ami szeme előtt megjelent. A látásnak ez az újsága, az érzés'nek ez a csiklandó boldogsága volt az ő legnagyobb kincse. Ez volt az, ami hozzá kötötte az ifjú írók lelkét, az egész egyéni és mindent felfokozó álomélet reális látása. Soha senki nem tanított meg bennünket arra, hogy mennyire szabad s mennyire lehet, éretten, férfikorban gyermek maradni, elkeseredett bánatokban szűzi ártatlan lenni, hogy szabad és lehet szikrázóan édes fényben élni együtt az élettel. Nem bírok belenyugodni, hogy ez a mi drága emberünk nincs itt többé... hogy... elmúlt az én Riplim . . ." Idézzük még a zárómondatot : „Barátom, nekem nem múltál el: míg élek, itt élesz velem s azután egy sorsban együtt tovább."

70 Móricz nemcsak a temetésen való részvétellel

71 és nekrológgal tisztelgett barátja emlékének, hanem azzal is, hogy amikor a KUT az év decemberében Rippl-Rónai-estet szervezett, részt vállalt az előkészítő munkálatokból. Levéllel kereste fel Ady özvegyét, Boneza Bertát (akkor már: Márffy Ödönnét), hogy ajánljon a költő verseiből alkalomhoz illőt, amit Simonyi Mária (Móricz felesége) előadhat. December n-én kelt levelében közölte, hogy a Szivárvány halálát fogja elmondani, ami „szimbolikus is Ripplinél".

72 Csinszka közreműködésével 18-án tartották meg az emlékestet, amelyen Simonyi Mária az Ady-versen kívül Babits Mihály: A festő halála című - a festőművésznek ajánlott - költeményét adta elő :

73 úgy nő előttünk árnyad, amint távozik kedves alakod; és ami szemeid kincses golyóiból kikölt, szabadon, mint a madár, ha tojása összetört, suhan az Időbe, s friss szemek elé viszi légi út.