Somogy megye múltjából - Levéltári évkönyv 5. (Kaposvár, 1974)

Kanyar József: Somogy agrárgazdasága az 1895. évi mezőgazdasági összeírások tükrében

rosszabb minőségű munkát végző munkaeszközök ellenére a kisbirtokok vaseke ellátottsága igen magas volt, ami lényegében ezeknek az eszközöknek az eléggé ki nem használt voltára enged következtetni. A gépesítés azonban még korántsem érhette cl a századfordulón a kívánt mértéket, hiszen ami ezen a téren történt, az lényegében a tőkés nagygazdaságokat érintette elsősorban, a paraszti gazdaságokban legfeljebb csak a kisebb gépek (triőr, vetőgép stb.) vásárlására futotta az energia, és még arra, hogy a régi fagerendelyes ekéket, faboronákat- és fatöltőgetőket tartósabb vasékekkel cseréljék fel. Mégis e fejlődés, különösképp a szántóeszközök fejlődése, nemcsak a szántások számának az emelkedését és a mélyművclést segítette elő, hanem a szántási idő jelentős csökkentését is/' ami - önmagában is - jelentős intenzív kultúráknak (kapásnövények, takarmánynövényzet stb.) nyitott munkaerő lehetőséget, miután a rossz paraszti eszközkészlet gyenge kapacitásának - közismerten - alig lehetett más a következménye, mint az egyoldalú és az egysíkú gabonatermelés és egyéb kultúrák mellőzése. * * * A magyar mezőgazdaság 1860/70-es évektől kezdődő s 1907-ig tartó időszakát az extenzív termelésbővítést hátraszorító intenzív termelés fokozatos előtérbe kerülése jellemezte. A korszakfordulót jelentő periódusban általában a határhasználat átalakulására, a fajta- és az eszközváltás folyamatára is figyelhetünk, de a nagybirtokokon már a speciális üzemgazdálkodásnak és a kapitalista munkaszervezet kialakulásának is a tanúi lehetünk. Sőt, a korszakban már a nagy- és a kisüzemi termelés divergenciája is egyre inkább kibontakozódott. Az a kép, amely a fentieket igazolva, az 1895. évi mezőgazdasági statisztika megyei adatsoraiból kibontakozott előttünk az - a tőkés fejlődésben az országrészek közül első helyen álló Dunántúlra és Somogyra is jellemzően - a gazdasági élet egyre fejlődőbb kapitalista-kori viszonyairól győzött meg bennünket, annak ellenére, hogy a hazai tőkeimportnak csak igen elenyésző hányada került a megye mezőgazdaságának a vérkeringésébe, tehát az infrastrukturális beruházások egy kisebb hányadától eltekintve - nagyon csekély volt a megyén kívüli tőkeforrások somogyi szerepe. Ennélfogva - mint láttuk - a bérletek területe is - viszonylagosan - kisebb volt a megyében, az összterületnek mindössze csak 21,66%-a, jóllehet az egyéni tulajdonban lévő földeknek - különösképp a Dunántúlon - jóval nagyobb része: 23-27%-a volt bérleti kezelésben.' De a hitelhiány is súlyosabb volt a megyében (kb. 8%-os a jelzálogkamatláb) az országos átlagnál (6%), amelynek közvetkeztében csak az önfinanszírozás lehetősége állott a somogyi nagyüzemek rendelkezésére. A jelzálogkölcsönök nagyságrendje alapján - 1909-ben - a megye a 3. csoporba tartozott Fejér, Sopron, Vas, Zala, Heves, Hajdú, Szatmár, Arad és Csanád vármegyékkel együtt, amelyeket egyenként 40-70 millió korona közötti jelzálogkölcsön terhelt.

6 A hitelhiányt önfinaszírozásból pótló és előteremtő nagyüzem így lépett az őstermelői ágazatban dolgozók részarányának a viszonylagos csökkenését felmutató mezőgazdasági népesség erejére támaszkodva - szinte törvényszerűen az önerőfinaszírozás : a rohamosan növekvő munkakötelezettség azonos bérrel történő kifizetésével: a kizsákmányolás útjára. A termelési költségek fokozatos leszorítása egyre jobban növelte az alkalmazottak fokozódó megterhelését, amely - végül is - a lassú kapitalizálódás ellentéteként, az életszínvonal gyors zuhaná-