Laczkó András: Irodalmi arcképcsarnok Somogyban - Iskola és Levéltár 6. (Kaposvár, 1979)

Jókai Mór és Roboz István

43 JÓKAI MÓR ÉS ROBOZ ISTVÁN Roboz István 182.8, október 26-án született Kötésén. Pá pán járt iskolába, ugyanoda, ahová Pétőfi,Jókai, Orlay- Pet- rich és más neves egyéniségek. íróként 1847-ben jelentkezett konzervatív beállítottságú lapokban, s az 1850-es és 60-as években több verses és prózai müve jelent meg, Ezek többsé­ge azonban ma már alig érdemes figyelemre, Sokkal inkább a- zok a kapcsolatai, amelyek költőkhöz, írókhoz fűzték. Amikor 1866-ban elindította a Somogy cimü hetilapját, azonnal törekvései közé tartozott, hogy munkatársul megsze­rezzen fővárosi Írókat, s természetesen külön kiemelten Jó­kai Mórt, Meg kell persze jegyezni, hogy nincs dokumentál­ható bizonyítéka annak, hogy a pápai önképzőkörben /mely­nek Petőfi is tagja volt/ együtt dolgoztak vagy akár csak találkoztak volna, Tény viszont, hogy az 1870-es évektől Jókai és Roboz sokszor találkoztak, s ezeken az alkalmakon a Somogy szerkesztője mindig hangsúlyozta, valaha együtt tanultak,., Az együtt töltött időről Roboz rendszeresen beszámolt lapjában, s ebből kiderül, hogy kontaktusuk egyik jellemző vonása politikai nézeteik érintkezése, Jókai életrajzából tudjuk, hogy a hatvanas évek végén mint ellenzéki képviselő ért el sikereket, ám egy évtizeddel később már veszített nép szerűségéből, E folyamatnak érdekes adaléka született meg azon a hajóúton, amelyet 1872 nyarán Roboz társaságában tett meg a Kisfaludy gőzösön. íme beszélgetésük: "Jókaival együtt lenni valódi élvezet, az áldott jóság és szellem sugárzik le a reá ró 1,- Habár jobb szeretlek mint regényírót, csapásnak tar­tottam volna, ha ott nem vagy a parlamentben, s valóban saj­náltam többszörös bukásod - szóltam Jókaihoz, kihez régi jó emlékek csatolnak,- ötször buktam meg, s legjobban sajnálom az iglói bu­kásom, hol eszem ágában sem volt fellépni, s én is, Kerká- poly is megbuktunk Szathmáry ellenében, - felelt Jókai -, egyébiránt úgy kell nekünk - folytatá -, minek akartuk a- gyonbeszélni a jobboldalt; megbosszúlta magát; az én aján­latom pártom visszautasitá, ‘ sőt még tanácskozásra se hitt meg, hanem önkényt mentem oda, hogy tanúja legyek, mit vé­geznek. Én nyugodt vagyok,- Az első napjaitok hevesek lesznek az országgyűlésen, mondám,- Én nem leszek ott, - felelt - midőn az. emberek egy­más arcáról húzzák le a bőrt, leutazom a tudósokkal Mehá- diára, innét Konstantinápolyba, s Athene felé haza." Az ilyesfajta érdeklődésből1 követ kezett, hogy amikor 1881 nyarán erdélyi körúton volt Jókai, a Somogy részlete­sen beszámolt p rog ramj á ról, ismertette vagy szószennt kö­zölte ott elhangzott beszédeit /amelyeknek politikai jel­legét jól dokumentálja, hogy egyik-másikban Tisza Kálmán

Next

/
Oldalképek
Tartalom