Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
6. A Délszláv medicina
ni kellett a területi ellátottság figyelembevételével. így alapítottak meg Nisben, Novi-Pazarban, Banja Lukában, Pristinában új orvosi karokat, amelyek továbbra is csak megközelítőleg voltak képesek az orvoshiányt enyhíteni. Gondot jelentett, hogy a Délvidékről sok magyar orvos távozott, és helyüket csak részben sikerült betölteni. A kórházi ágyak száma 30 ezer volt, a legjobban ellátott terület Horvátország, Szlovénia és a Délvidék volt, a legnagyobb fejlesztésre Szerbia, Montenegró és Bosznia-Hercegovina várt. Az orvosok száma a sebészekkel együtt közel kb. 12 ezer volt, a legjobban ellátott terület a Délvidék és a horvát-szlavón tartományok, az ország középső és déli vidékein az orvosok létszáma közepes, illetve igen alacsony volt. A lakosság 60%-a nem rendelkezett betegbiztosítással, elsősorban a városi lakosság, az állami alkalmazottak és az iparban dolgozók tartoztak valamilyen biztosítási formához. Ebben a vonatkozásban gyors intézkedésre volt szükség, mivel az új délszláv államba egyesült országrészekben eltérő betegbiztosítási intézetek működtek, különböző színvonalú betegellátó rendszerekkel. A legnagyobb hasonlóságot a volt magyar és a horvát-szlavón állami területek mutattak, teljesen eltérőek voltak a szerb, a boszniai-hercegovinai, a montenegrói és a macedóniai tartományok. 1922-ben egységes közegészségügyi törvény rendezte a délszláv királyság egészségügyi viszonyait, orvosképzését, kórházügyét, betegellátását. Az új törvény egyesítette és egységesítette az eltérő területek addig használatban volt közegészségügyi rendelkezéseket, ezekben az országrészekben meghagyta a régi egészségügyi igazgatási formákat, intézményeket, csupán az új délszláv közigazgatás intézményi rendszeréhez csatolta. Ezzel egy időben új orvosi karokat alapított, hogy megfelelő számú orvost képezzenek az akkor kialakított betegellátó és gondozó rendszerhez. Az egységesítés érdekében gyors fejlesztési programot dolgoztak ki a lemaradt országrészek felemelésére, csökkenteni kellett nemcsak a tartományok, hanem a városok és a vidéki települések közötti ellátási különbségeket. Vonatkozott ez az iparegészségügyre, a munkavédelemre, az anya- és csecsemővédelemre, iskola-egészségügyre is. Sajnos a viharos jugoszláviai belpolitikai élet nem mindig kedvezett az előbb felsorolt programok teljesítésének, amely program megtorpant a második világháború eseményei, a délszláv állam felbomlása, a megszállás és a tényleges fegyveres harcok miatt. 209
