Kapronczay Károly: Közép-Kelet-Európa orvosi múltja (Budapest, 2013)
6. A Délszláv medicina
kézirattal, amelyet a párizsi Nemzeti Könyvtárban őriznek. A Hodosi Kódex a későbbi idők népszerűsítő orvosi kéziratai alapjául szolgált. Aló. században a magyar királyság déli területei folyamatosan török megszállás alá kerültek, ezek többségén szerbek éltek, akik többsége tovább menekült északi irányba, az ott maradtak igen nehéz helyzetbe kerültek. Ez a térség a mohácsi csata után török és keresztény hadak átvonulási terepévé vált. A törökök kezdetben a lakosságot jobbára legyilkolták, később pedig összefogdosták és a keleti rabszolgavásárokra hajtották. így a virágzó középkori városok, továbbá a neves kolostorok és számos vár szinte teljesen elpusztult és elnéptelenedett. A szárazföldek elmocsarasodtak, a rovarok és kártevők hihetetlen mértékben elszaporodtak, ezzel együtt a járványveszély (malária, fekete himlő, kiütéses tífusz, dizentéria stb.), ami csak azért nem vált nagyobb méretűvé, mert a vidék szinte teljesen elnéptelenedett. A római katolikus egyház rendszeresen apostoli látogatókat küldött a törökök által megszállt területekre (1571,1581,1607), amelyek jegyzőkönyveiről másolatokat őriz a dubrovniki Ferences-rendi kolostor. így őrzik itt Bartolomeus Kasic jezsuita szerzetes V. Pál pápának küldött, az 1612-1618 közötti időszakban írt jelentéseit. Kasic kereskedőnek álcázva magát végigjárta azt a vidéket, amit Evlia Cselebi és Edward Brown később felkeresett. A siralmas állapotok leírása után említést tett a tatárok kegyetlenkedéseiről, aminek következtében teljesen elpusztult Zombor és Bezdán. A vatikáni levéltár őrzi Benic Milan Ferences-rendi szerzetes és belgrádi püspök olasz nyelvű jelentéseit, amelyek a 17. század második felében íródtak. Ezekben részletesen szóltak a járványokról, ahol a ferencesek legfeljebb annyit tudtak segíteni, hogy gyógynövényeket, magukkal vitt gyógyszereket adhatták át. Gyógyítással csak kevesen foglalkoztak, és gyógyszerük is alig-alig akadt. A hódoltsági területeken a törökök megengedték, hogy a szultáni városokban a ferencesek - az ott élő keresztények lelki gondozására - kolostorokat nyissanak. Ugyanezt megengedték a protestáns felekezeteknek is. Ezek a keresztény vallási központok (ferencesek vonatkozásában Szeged, 1550; Bácsa, 1595; Kecskemét,?) nemcsak az adott városban, hanem környékén is tanítottak, az ifjúságot felkészítették távoli városokban történő tanulmányokra. Gyógyítottak is, bár ez a munka főleg a szultáni birtokokon is engedélyezett keresztény felcserekre hárult. A hódoltság idején többek között Kecskeméten, Szegeden, 197
