Házi Balázs et al. (szerk.): Változó idő, változó emlékezet. 1956 értékelésének átalakulása (Budapest, 2021)
1963. március 21. Az 1963-as amnesztia
kiengedésük után visszavitték őket a börtönbe hátralévő büntetésük letöltésére, például Szakács Albertet. 24 Az amnesztia hazai és nemzetközi fogadtatására is külön figyeltek, ezért a Népszabadság ban megje lentettek egy Nezvál Ferenc igazságügyminiszterrel készített interjút.25 A rendelkezés nemzetközi megí télése is jó volt, valamint az emigráns magyarság körében is optimistán fogadták: „az amnesztiarendelet nagyfokú érdeklődést váltott ki az emigránsok körében, a visszhangja inkább pozitív volt, és sikerült elérni vele az emigráns szervezetek polarizációját is”. 26 Az amnesztia után hazánk nemzetközi elismerésének jeleként U-Thant ENSZ főtitkár 1963 júliusában Budapestre látogatott. Ezen alkalomból hangzott el Kádár János beszéde Csepelen, melyben kijelentette, hogy az amnesztiát követően nincsenek már ’56 miatt politikai foglyok a börtönökben: „Szent kötelességünk, hogy mi nem engedjük a népköztársaságot bántani, ezért mi tűzzel-vassal harcolunk és ha kell, büntetünk. De ez alatt az egész időszak alatt egyetlen olyan ember sem volt, akit olyasmiért csuktak volna be, amit nem csinált. Kemények voltunk, amikor ez szükséges volt, de végül eljutottunk oda, hogy amnesztiát hirdethettünk. Az, hogy közkegyelmet gyakorolhattunk a rendszer erejéből következik. Ténylegesen ma Magyarországon politikai bűncselekmény miatt senki sincs börtönben.” 27 Kádár János kijelentését azonban a valóság cáfolta, az 1963-as amnesztiarendelet után is maradtak még börtönben ’56-osok. Ez úgy volt lehetséges, hogy a forradalomban való részvételük okán köztörvényes bűncselekmények miatt is elítélték őket. Továbbá azok a szabadságharcosok sem szabadulhattak, akiket 1956 előtt is elítéltek már, mert visszaesőnek számítottak. Így 28228 ’56-os maradt börtönben, köztük L. Kiss Margit, Hrzova Erzsébet, Wittner Mária , Puchert János , Földes Péter, Pákh Tibor és Cserbakői Endre. 29 A kiszabadultak sorsa sem volt könnyű, sokan nem kaptak képzettségüknek megfelelő állást, és útlevélkérelmüket még évekig elutasították. Továbbá utasították a II. és a III. Főcsoportfőnökséget, hogy szervezzék meg a kiszabadulók többségének ellenőrzését, főleg azokét, akik „súlyos államellenes és köztörvényes bűntettet követtek el, és nem mondtak le ellenséges terveik megvalósításáról”.30 A kiszabadultak többsége politi kailag passzív volt, 19 fő ellen viszont 1963 után ismét eljárást indítottak. 31 A börtönben maradtakért Bibó István lépett fel. Először vádlott társaiért, Göncz Árpád ért és Regéczy-Nagy Lászlóért, akik kiszabadulásukat végül Kodály Zoltánnak is köszönhették. Ezt követően Bibó 1969, majd 1970. februárjában is levelet írt Kádár Jánosnak az 1956-os politikai foglyok ügyében, de leveleire nem érkezett válasz. 32 Az 1963-ban bent tartott ’56-osok közül többen csak a hetvenes évek elején szabadulhattak ki, például Wittner Mária vagy Pákh Tibor is. A Kádár-korszakban további öt közkegyelmet hirdettek, 1970-ben, 1975-ben, 1985-ben, 1988-ban és 1989-ben, melyek viszont már nem vonatkoztak az 1956-os forradalmárokra. MARSCHAL ADRIENN 104 1956 1963 1958 1957 1966 1959 Változó idő, változó emlékezet 1963
