Szeredi Pál (szerk.): A szétválás fél éve. 1989 ősze - RETÖRKI könyvek 44. (Lakitelek, 2020)

Marschal Adrienn: Adalékok az igazságtételhez, 1988-1990

Adalékok az igazságtételhez, 1988-1990 elismerése Grósz Károly által, illetve a „népfelkelés” minősítés elhangzása nyitotta meg az utat Nagy Imre és társai eltemetésének megvalósításához.17 A többség számára elfogadható volt, hogy először a volt miniszterelnök és perbeli társai lesznek újratemetve, s kezdetben az sem okozott nehézséget, hogy az ő közvetlen hozzátartozóikból alakult szervezet intézte ennek előké­születeit. A volt elítéltek körében az első probléma akkor jelentkezett, amikor kiderült, hogy mások kihantolására nincsen szándék, s nem válik valóra Mécs Imre18 javaslata, hogy tárják fel még Nagy József,19 Bárány János,20 Szabó Lajos,21 Békési Béla22 és Péch Géza23 sírját is.24 A Politikai Foglyok Országos Szövetsége is hasonló javaslatot fogalmazott meg 1989. április 8-án a Jurta 17 Az MSZMP PB 1988. november 29-én megtartott ülésén született döntés Nagy Imre és társai földi maradványainak kiadásáról, a feladat ellátására az igazságügy-minisz­ter vezetésével külön munkacsoportot állítottak fel. A jegyzőkönyvet lásd https:// adatbazisokonline.hu/pdfview2?file=static/documents/ mszmp_mdp/HU_MNL_OL_ MKS_288_05_10450.pdf#search=&page=ll (utolsó letöltés 2020. január 29.). 18 Lásd: 31. old., 82. lábj. 19 Nagy József (1934-1959): Hentessegéd, csillés, az 1956-os forradalomban a Corvin köz­ben harcolt, majd a forradalom leverése után röplapokat terjesztett, 1959-ben a megtorlás során kivégezték. 20 Bárány János (1930-1959): Szerszámkészítő munkás Csepelen, az 1956-os forradalomban az egyik Tompa utcai csoport parancsnoka, november 4. után Csepelen megalakította a Forradalmi Ifjúmunkás Szövetséget, 1959-ben a megtorlás során kivégezték 21 Szabó Lajos (1930-1959): Betanított gépmunkás, a csepeli Danuvia Gépgyár munkás­­tanácsának tagja, majd az 1956-os forradalomban a Corvin közben harcolt, november 4. után Csepelen folytatta az ellenállást, röplapozott, 1959-ben a megtorlás során ki­végezték. 22 Békési Béla (1926-1958): Orvostanhallgató, az 1956-os forradalomban a Nemzetőrség tagja, a II. számú női klinikát őrizte, november 4. után röplapok készítésében vett részt, 1958-ban a megtorlás során kivégezték. 23 Péch Géza (1930-1958): Üzemmérnök, egyetemi hallgató, az 1956-os forradalom során tagja volt a Péterfy Sándor utcai kórház önkéntes mentőszolgálatának, Ausztriába ment majd visszatért, 1958-ban a megtorlás során kivégezték. 24 Molnár Adrienne: Ötvenhatosok a rendszerváltásról. Budapest, 2009, 1956-os Intézet, 99. 1989. április 6-án sajtótájékoztatót tartott a TIB, ahol Mécs Imre „elmondta, hogy táviratot küldtek Németh Miklós miniszterelnökhöz. Ebben kérik, hogy a Nagy Imre-per öt vezető politikus áldozata mellett további öt kivégzettet június 16-án ünnepélyes kere­tek között helyezhessenek végső nyughelyükre.” Népszabadság, 1989. április 7., 5. Mécs Imre azért őket javasolta, mert mind az öt kivégzettet ismerte, Nagy Józseffel, Szabó Lajossal és Bárány Jánossal egy perben ítélték el őt is, Péch Géza szintén műegyetemi hallgató volt, mint ő, s Békési Bélával együtt részt vettek a Péterfy utcai kórházból szer­vezett ellenállásban. 113

Next

/
Oldalképek
Tartalom