Szeredi Pál (szerk.): Lakitelek 1988. A Magyar Demokrata Fórum 1988. szeptember 3-i tanácskozásának jegyzőkönyve és sajtóvisszhangja - RETÖRKI könyvek 35. (Lakitelek, 2018)

A tanácskozáson felszólalók rövid életrajza

____________________________A tanácskozáson felszólalók rövid életrajza Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézetének tudo­mányos munkatársa volt. Nevéhez kötődik a Baár-Madas Gimnázium újra­indítása, melyet feleségével, Ravasz Boriskával 1986-ban kezdeményeztek. Az 1990-ben elinduló iskolának első igazgatója volt 1995-ös eltávolításáig. Ekkor kollégái egy részével új intézményt hozott létre Sylvester János Pro­testáns Gimnázium néven, melynek 1997-től 2008-ig volt igazgatója. Bihari Mihály (1943) jogász, politológus, tanár Először kárpitosnak tanult, majd néhány évig a Fővárosi Javító-Szerelő Vállalatnál dolgozott. Ezalatt beiratkozott az Eötvös József Gimnáziumba és 1966-ban leérettségizett. Még abban az évben elkezdte jogi tanulmányait az ELTE-n, ahol diplomázását követően szociológia, majd fdozófia szakon is diplomát szerzett. 1970-től a jogi karon dolgozott. Tagja lett az ELTE ÁJTK kari tanácsának majd az egyetemi tanácsnak. 1981-ben megbízták a Műve­lődési Minisztérium egyetemi és főiskolai főosztályának vezetésével, a fel­sőoktatási reform előkészítésével. 1984-ben tért vissza az ELTE-re, s ön­álló politikatudományi csoportot hozott létre. 1993-ban kapta meg a politi­katudomány doktora fokozatot és egyetemi tanári kinevezését. 1972-től a Társadalmi Szemle szerkesztője, külsős munkatársa, majd főszerkesztője lett. 1977-től az MTA Társadalomtudományi, Szociológiai, majd Politikai Tudományok Intézetében dolgozott. Alapító tagja, alelnöke, majd elnöke a Magyar Politikatudományi Társaságnak. 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének tagjává választották. 1972-től 1988-as kizárásáig tagja volt az MSZMP-nek, később a párt reformkörének, az Új Márciusi Frontnak. Alapító tagja a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszerve­zetének. Tagja volt a Demokratikus Magyarországért Mozgalom elnökségé­nek és a Nyilvánosság Klub ügyvivő tanácsának, továbbá ügyvezető elnöke a Magyar Mozgókép Alapítvány kuratóriumának. Az országgyűlési válasz­tásokon csak 1994-ben indult az MSZP támogatásával. A képviselőséget követően 1999 és 2008, valamint 2010 és 2013 között az Alkotmánybíróság tagja, 2005-2008 között elnöke volt. 259

Next

/
Oldalképek
Tartalom