Szekér Nóra et al.: Utak a Teleki térről. Esszék és tanulmányok a 75 éves M. Kiss Sándor tiszteletére - RETÖRKI könyvek 34. (Lakitelek, 2018)

Bank Barbara: Internálótábor Csepelen

Utak a Teleki térről M. Kiss Sándor tiszteletére Közrendészeti Főosztálya és a Weiss Manfréd Munkáselosztó Irodája aláírtak egy módosított megállapodást, miszerint a gyárnak napi 300 munkásra volt szüksége, melyet a csepeli internálótábor vezetősége biztosított, de ellátásuk­ról, élelmezésükről a Weiss gyárnak kellett gondoskodnia.110 Egészségügyi helyzet Az internálótáborba - elméletileg, rendelkezés alapján111 hetente - gyakorla­tilag havonta két alkalommal járt be a Csepel községi kirendelt orvos. Rend­szerint az ő jelentéseiből rekonstruálható a tábor és az internáltak állapota. A pontos beszámolók mindössze öt hónapig, 1946 januárjától májusig tartottak, ezután a jelentésében szűkszavúan annyi szerepel, hogy „közegészségügyi kifogás nem merült fel”. A fogvatartottakat sokszor rendkívül embertelen elszállásolási és étkezési körülmények között tartották, körülbelül havonta biztosították a fürdési lehetőséget, így gyakran jelentkezett a táborban a tetü- és a rühfertőzés. 1945 nyarán a tábornak meg kellett küzdenie a maláriás megbetegedé­sekkel is.112 A malária felbukkanását a tábor orvosa, dr. Sárdy József jelentette a tisztiorvosnak, Eperjes Zoltánnak. A betegséget megfékezték, a maláriás internáltakat egy külön barakkba helyezték át.113 Sárdy 1945 novemberében a belügyminiszternek írt jelentésében megerősítette, hogy október végétől nem talált maláriás megbetegedést az internálótáborban.114 A tisztálkodás lehetősége a meleg víz, a víz és a szappan hiánya miatt igen lecsökkent. A táborban kiépített vízöblítéses WC-ket a téli időszakban nem tudták használni, mert befagytak, illetve telítettségük miatt használha­tatlanná váltak. Ezért az internáltak részére a tábor közepén és szélén ásott két nyitott latrina állt rendelkezésre, ami további járványokat, megbetegedéseket eredményezett. így történhetett meg, hogy a községi orvos 1946. március 110 MNL OL Z 402. 8. d. 507. tétel, 457. Bővebben: Kiss, 32-34. 111 62.635/1945. sz. BM. rendelet. 112 A malária nagy valószínűséggel az internálótábor mellett működő szovjet hadikórházból származott, mivel ott 1945 májusában maláriával kezelt katonák tartózkodtak. MNL PMLIV. 411.a./B16/1945. 113 Uo. 114 Uo. 50

Next

/
Oldalképek
Tartalom