Bakos István - Házi Balázs - Nagymihály Zoltán (szerk.): A Magyarok Világszövetsége „hármas kistükre” (1989-2000) - RETÖRKI könyvek 33. (Lakitelek, 2018)

II. MVSZ kislexikon - Személyek

II. MVSZ kislexikon - Személyek körében is igen népszerű élsportolót 1992-ben az MVSZ Elnöksége tagjává választották. 1996-ban, az elsők között kapta meg a Magyar Örökség díjat. Feleségével, Császár Mónikával, a müncheni olimpián bronzérmes tornász- szál tizenkét gyermeket nevelnek a Balczó által épített házukban. 2004-ben a Nemzet Sportolójának választották. Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség c. vallomásos könyve12 2005-ben jelent meg. 2011-ben Budapest díszpolgárává választották. (VT) Balogh Júlia televíziós szerkesztő, újságíró Kolozsvárott nőtt fel, ott folytatott felsőfokú zenei tanulmányokat. 1978-tól a Magyar Televízió szerkesztője, és 1983-tól az ELTE Bölcsészkarán filo­zófia-történelem szakot végzett. 1992-től a Duna Televízió főszerkesztője. Csoóri Sándor élettársaként bekapcsolódott az MVSZ rendszerváltó folya­matába, közreműködött a Szövetség programjainak médiatámogatásában. 1999-ben történész doktorátust szerzett. 2006-tól a Duna TV Autonómia csatornájának, 2008-tól Nemzeti Örökség Igazgatóságának vezetője. 2010 óta az MTVA kiemelt szerkesztő-műsorvezetője. Számtalan, főleg erdélyi tárgyú dokumentumfilmet rendezett. 2014-ben a „Röpülj páva” c. műsor főszerkőjeként Prima Díjban részesült. 2015-ben a Magyar Érdemrend tiszti keresztjével tüntették ki. Dr. Balogh Sándor politológus, közíró (Kiskomárom, 1931. április 25.) A Veszprémi Szemináriumban volt kispap, amikor 1952-ben, harmadéves korában, öt társával együtt izgatás miatt letartóztatták. Háromévi börtön után szabadult. 1956-ban Amerikába menekült. A Efniversity of New York polito­lógus doktora, és az University Professors of Academic Order igazgatósági tagja, 1991-től elnöke. Harminc évi tanítás után nyugdíjas életét is a magyar ügynek szentelte. Az AMOSZ főtitkára, az Árpád Akadémia tagja. így ke­rült kapcsolatba a Világszövetséggel, amelynek az ezredforduló után egyik aktív vezetője lett. Nevéhez fűződik a Szent Imréről szóló rejtély kiderítése. Az MVSZ Nyugati régiójának képviselője. (VT) Balogh László dokumentumfilmes, tudósító (Kalocsa, 1957. május 30.) Az MDF szervezésében és országos vezetőségében közreműködő, tevékeny 12 Kocsis L. Mihály: Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség. Beszélgetés Balczó Andrással. Budapest, Kairosz, 2005. 238 p. 63

Next

/
Oldalképek
Tartalom