Lóránt Károly (szerk.): Az acélváros végnapjai. Hogyan semmisült meg húszezer ember munkahelye a Lenin Kohászati Művekben - RETÖRKI könyvek 20. (Lakitelek, 2017)
4. A Lenin Kohászati Művek története
4. A Lenin Kohászati Művek története át az Émásznak. Közben - a kormányhatározatban előírtakkal összhangban - megkezdődött a diósgyőri III. sz. 950 m3-es utolsó nagy kohó lebontása. Ettől kezdve az acélgyártást nagyolvasztó-, illetve nyersvas nélkül, acélhulladék felhasználásával, csupán az elektrokemence biztosította. Közben - a kormányhatározatban előírtakkal összhangban - megkezdődött a diósgyőri III. sz. 950 m3-es nagykohó lebontása, a leállított nagykohó helyét az elektrokemence vette át. A DAM eladásáról szóló szerződést végérvényesen 1998 januárjában írták alá, mely szerint a Kelet-Szlovákiai Vasmű a DAM részvényeinek 68,15%-át jelképesen 1 amerikai dollár vételáron megvásárolta és vállalta 4,5 MdFt-os tőkeemelés végrehajtását. Ezt követően a Kelet-Szlovákiai Vasmű űj tulajdonos képviselőjének irányításával elhatározták, hogy a nemesacélgyártást helyezik előtérbe és 1998-ban 300 ezer tonna készterméket gyártanak. A történtek bizonyos elemeiről az egykori illetékes kormánybiztosnak eltérő a véleménye: Dr. Szabó Zsoltot a borsodi acélipari reorganizációért felelős kormány- biztossá 1995-ben nevezték ki, államtitkári rangban. Alapvetően kettős feladata volt. Egyik: a jelzett acélipari reorganizáció (a reorganizáció fő célcsoportjai: a diósgyőri, az ózdi kohászati vállalatok, valamint a miskolci drótgyár és a kohászati alapanyagokat előkészítő BEM voltak). Másik: a B-A-Z megyei integrált szerkezetátalakítási és válságkezelési program (ISZVP) elfogadásának előkészítése, segítése a kormányzat oldaláról. Az interjúk során többek között elmondottak, leírtak a következők: „Összességében megállapítható, hogy a területfejlesztés megyei intézményrendszere kritikus helyzetbe került: nem voltak egyértelműek és biztosítottak további működésének érdemi szakmai, tartalmi, morális, valamint pénzügyi feltételei.” „ADAM igazgatótanácsának tagjaként érthetetlennek tartottam, minden egyes alkalommal keményen bíráltam az APV Rt. és a DAM vezetésnek a magatartását; semmi jelét nem adták a cég megmentésének: az önköltségi ár alatt értékesítették a termékek egy részét; privilegizált volt a Rába (vig.: Zalán Barnabás) és a Csepeli Csőgyár (kormánybiztosként: Kérdő Bálint), mely cégek milliárdos tételben tartoztak, ugyanakkor a saját teljesítményükről »önfényező«, elismerő hírek jelentek meg (a »feketelukü« DAM rovására); A kérdésemre, hogy miért kell ennek így történnie, mindig az APV Rt- re volt hivatkozás, az »érvek« mögött - hivatkozásként - mindig Kocsis István APV Rt. vig. h. neve jelent meg; róla hamarosan kiderült, hogy nagy 59
