Szekér Nóra - Riba András László: A Nagy Imre-kód. Nagy Imre újratemetésének politikai dimenziói - RETÖRKI könyvek 5. (Lakitelek, 2014)

3. fejezet: Egy temetés keresztmetszete

Egy temetés keresztmetszete lambiztonsági jelentés szerint a beszéd lehetőségét a TIB és Csurka István között kirobbant vita teremtette meg. Ahogy az is bizonyos, hogy a temetés reggelén, 8 órakor a BM állambiztonsága már tudta, hogy „Orbán Viktor »meglepetés erejű« beszéd elmondására készül. Ki kíván térni arra, hogy az áldozatok és a gyilkosok közötti elhatárolódás még mindig nem történt meg következetesen ,”292 * A temetés másnapján készült négyoldalas jelentés megállapítja, hogy „az események, az előkészítés időszakában végrehajtott megelőző, befolyá­soló intézkedések hatására az előzetesen meghatározott tervek szerint rend­ben lezajlottak” - de azt is hozzáteszi, hogy az események és a visszhangok nem voltak egyöntetűen kedvezők. Az idézett összefoglaló többek között megállapítja, „hogy az előzetesen eltervezett és a rendezőkkel történt meg­állapodás - amely a kegyeleti jelleg kidomborítását, a nemzeti megbékélés hangsúlyozását tűzte célul - a rendezvényeken nem dominált egyértelmű­en”.293 A rendezvényen elhangzott három „uszító” beszéd volt az, ami a meg­békélés és a kegyelet hangulatát legerőteljesebben megtörte. „Az elhangzott beszédek nem tükrözték az elvárható önmérsékletet, több felszólaló nyíltan felvázolta - és esetenként követelte - a rendszerváltozás programját. Külö­nösen érzékelhető volt ez Rácz Sándor és Orbán Viktor a Hősök terén, vala­mint Méray Tibor a temetőben elhangzott beszédében.” „Megvan-e a lehetősége annak, hogy a magyar hősök véréből felvirá- gozhat a magyar szabadság?”- tette fel a kérdést Rácz Sándor a gyászoló tömegnek. A egyértelműen nemleges válasz oka a szovjet csapatok jelenléte, a kommunista párt léte, amely „görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz”, és a szétfolyó társadalom. Rácz Sándor mindhárom érvével súlyosan megsértette a megbékélés jegyében elvárt irányultságot. „Orbán Viktor beszédében - fo­galmaz a jelentés - az MSZMP-t megvádolta azzal, hogy zsákutcába vezette az országot, és a »magyar fiatalságtól elvette a jövőt«. Támadta a hatalom képviselőit, akik a »forradalmat és annak miniszterelnökét nemrég még kó­rusban gyalázták«, és »ma szinte tülekednek, hogy mintegy szerencsehozó talizmánként megérinthessék ezeket a koporsókat«.” Orbán Viktor bűnlajst­292 Kenedi János: i. m. 371. 293 Uo. 389. 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom