Simon János (szerk.): Puccs vagy összeomlás? 8 interjú a Kádár-korszakról volt MSZMP PB-tagokkal - RETÖRKI könyvek 1. (Lakitelek, 2014)

Havasi Ferenc: „Emögött egy generációnak a rövidzárlata van, amelyik nem tudott már váltani!”

Interjú Havasi Ferenccel Kérdés: Igen. Na most ezek a fölvett kölcsönök. Válasz: Ugyanígy voltunk az atomerőmű elhalasztásával, pedig ez ’65-ben volt. Akkor ugye azt mondta a Hruscsov, hogy ne építsenek atomerőművet, mert adunk annyi olajat maguknak, amennyi kell. Olcsón, és amennyi kell. És erre azt mondták, hogy ha adnak annyi olajat ilyen olcsón, akkor tényleg nem kell azért atomerőművet építeni. Elhalasztottuk az atomerőmű építést, később jött a közlés, hogy nem lesz több olaj. És utána fölment az olajnak az ára. Kérdés: Lehet mondani, hogy tehát a fölvett nagy pénzösszegek a „pocsékba mentek”? Válasz: Nem olyan egyszerű a dolog. Tehát a pénzeknek van egy ilyen útja, hogy a költségvetésnek hitelt ad a bank. Ha a költségvetésben hiány van, akkor rendszerint ugye megtervezik azt, hogy egy ötéves tervben mennyi beruházásra lesz szükség, úgy körülbelül mit tudunk előállítani idehaza, és kell-e hitelt felvenni, vagy nem. A Magyar Nemzeti Banknak a helyzetnél fogva abba nem volt beleszólása, hogy a pénzt mire használhatják fel. A Magyar Nemzeti Banknál jelentkezik a költségvetés, mint hiteligénylő, hogy erre és erre kell neki, de hát most mutatták ki, hogy 900 milliárd forinttal tartozik tulajdonképpen a költségvetés a banknak, és ennek a kamatai is ott vannak a költségvetésnek a hiányában. Ugye? A Magyar Nemzeti Bank az nincs alárendelve, csak a parlamentnek, és azt mondja, hogy kérem, üzleti alapon adok, vagy nem adok, ott van neki egy mozgásszabadsága. Ami a költségvetésbe bekerül banki pénz, hát az ment nálunk felhasználásra is, meg felhalmozásra is, többek között beruházásokra is. Állami nagyberuházásokra. Volt akkor két olyan csoport állami nagyberuházás és volt úgynevezett célcsoportos beruházás, amit a költségvetés finanszírozott. Kérdés: Ha így emlékezetből föl tudná sorolni a ’75-80 között legnagyobb beruházásokat, s utána a célcsoportot, hogy körülbelül mi. A legnagyobb beruházások már előjöttek: az olefin program, a számítástechnikai program, ez amit később eocén programnak nevezünk, az Adria, mi volt még, ami nagyobb horderejű? Válasz: Jármű programunk. Ez állt az Ikarusnak, Győrnek a fejlesztéséből, tehát autóbusz, akkor hátsó híd és ennek tartozékai, de ehhez tartozott olyan, hogy nem tudom én, Csepel autógyár, Taurus, tehát, ami összefügg a járműiparral. Azt hiszem, hogy ez még talán a jobbak közé sorolható. Akkor volt egy gyógyszer és milyen programunk is, ezen kívül voltak a nemzetközi programok. Kérdés: Na ez is érdekes lehet! Válasz: Tehát KGST-programok. Ilyenek, hogy hús kontra olaj egyezmény. Akkor növényvédőszer gyártása Magyarország részéről a Szovjetunióba szállítás és így 123

Next

/
Oldalképek
Tartalom