A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1939.
1939. április 19-20.
•284 1939. április 20. — 196—197—198. zépiskolai tanárok előhaladásának megfelelő további előhaladásban részesüljenek. Kérésük teljesítését természetesen az összes állami javadalmazású hitoktatókra kérik kiterjeszteni. Az egyetemes konvent az állami iskolákban működő hitoktatók kérését felterieszti a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, mivel a kérést teljesen méltányosnak találja, annál is inkább, mert a református hitoktatók családos emberek, méltányos tehát, hogy mivel a középiskolai tanárok képesítésével azonos a képesítésük s a középiskolai tanárok munkájával azonos a munkájuk, azokkal egyenlő elbánásmódban részesüljenek,, már csak azért is, mert a hitoktatók elsősorban és legeredményesebben végezik a sok bomlasztó hatásnak kitett ifjúság erkölcsi nevelését és ezzel a nemzeti érzés és társadalmi rend biztosításának is elsőrangú építői; ez a munka pedig tagadhatatlanul a legbiztosabb alapja nemzetünk boldogulásának. 197. A tiszáninneni református egyházkerület püspöke felterjeszti az egyetemes konvent elé a kassai református egyházközség kérését, melyben Kassán önálló hitoktatói állás szervezését kérik a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrtól. Az egyetemes konvent figyelembe véve azt, hogy Kassán a különféle állami iskolákban elegendő a református tanulók száma, a kassai egyházközség kérését pártolással terjeszti a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr elé, mivel az anyaországhoz visszatérő városokban s így Kassán is úgy a lelkipásztorokra, mint az iskolákra, de különösen a vallásoktatásra rendkívüli feladatok várnak. A kérést különben a tiszáninneni püspök úr, sürgősnek tekintvén az ügyet, már közvetlenül is felterjesztette a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz 1939. április 8-án. (VKM. szám: 46.029/1939. V. 1.) 198. A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr 110.890/1938. IX. ü. o. számú iratában a 307/1937. számú konventi határozattal kiadott „Népiskolai Szervezet és Szolgálati Pragmatiká"-ban foglalt rendelkezésekkel kapcsolatban a kormányhatóságot illető főfelügyeleti jogból kifolyóan az egyetemes konvent szíves figyelmébe ajánlja, hogy a Pragmatika egyes rendelkezései az országos törvények intézkedéseivel nincsenek összhangban. Készséggel ismeri el a miniszteri irat, hogy a Szervezet és Pragma-