A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1944. július
Kisölved községnek, mivel az egyházi épületek javítására az egyháznak 1500 P segélyt adott. Az alsőfegyverneki gyülekezetnek, mivel 5900 P értékben a templomba harmóniumot, 1900 P-ért díszes bársonyból készült urasztali teritöt szereztek be, a nőszövetség gyűjtéséből a templomot futőszőnyeggel látták el s a nőszövetség közreműködésével a lévai árvaháznak igen szép eredménnyel terményeket, élelmiszereket, készpénzt gyűjtöttek és szállítottak be. Az összes önkéntes adakozás 8779 P-t tett ki. A hontfüzesgyarmati gyülekezetnek, amiért önkéntes adakozásból 10.600 P-ért orgonaharmoniumot vettek. Köszönetét fejezi ki közgyűlés külön is az énekkarnak 1.694 P, a leánykörnek 1.206 P, a KIE-nek 906 P, az iskolásgyermekeknek 710 P, a Sz M К Enek 170 P, Bakai Józsefnek 220 P, Vékony János bírónak 150 P, Bakai István főgondnoknak 100 P, Kristóf Jánosnak 100 P, Szalai Lajosnak 100 P, Varga Istvánnak 100 P adományukért, amellyel az orgonaharmonium beszerzéséhez hozzájárultak. A vámosladányi ifjúsági és leányegyletnek, mivel az egyházi építkezésekhez ! 300 P-vel járultak hozzá. A zselizi gyülekezetnek, mivel önkéntes adományaik összege 5.200 P, volt. A zselizi fogyasztási szövetkezetnek, amiért az egyháznak a templom torony javítási költségeire 500 P t adott. •A .Bars és Hont k. e. e- vármegyék alispáni hivatalának, mivel a zselizi egyháznak templomtorony javítására 300 P segélyt adott. Dr. Mocsy Aba Lévai ügyvédnek, aki b. e. édesatyja emlékére a garamvezekényi iskolában 129 kötetből álló „Mocsy Lajos emlékkönyvtár"-t létesített s a szükséges szekrényről is gondoskodott, ezenfelül jő tanulók vizsgajutalmazására 3 drb. könyvet és 40 pengőt adományozott. 12