Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1917

1917. október - Oldalszámok - 198

II. Ünnepi beszéd. — Elmondotta : Dr. Antal Géza, egyházkor, e. főjegyző. — Az elhangzott éneknek (Gályarabok éneke: „Térj magadhoz, drága Sión" . . .) szivbemarkoló dallama és szövege harmadfélszáz évvel ezelőtt történt eseményekre vezet viszsza bennünket. Harmadfélszáz esztendeje annak, hogy a magyar gályarabok a legfájdalmasabb sóhajok kíséretében emelték fel szivüket a mindenható Istenhez. Valami nagy erőnek kell annak lenni, ami az embert arra képesíti, hogy a test sanyargatásától megtört lélek tovább küzdjön, tovább hordja a szenvedéseket. Csak nagy eszmékért tud az ember küzdeni, szenvedni, halált kiállani. Ha kérdezzük, mi volt az a nagy eszmény, mely a protestáns egyház lelkészeit ezelőtt harmadfélszáz esztendővel, az egyház gyászos évtizedében, ennyi tűrésre, szenvedésre bírta lelkesíteni: megtaláljuk rá a feleletet abban, hogy a reformáció nagy gondolataiért tűrtek, szenvedtek s voltak készek kiállani mindent, pgész a keserű halálig. Ma, egy világháború borzalmai között, mely világháború előállásának s folytatásának anyagi érdekek a főtényezői és okozói, szinte jólesik lelkünknek visszaszállani a reformáció korába s az anyagi érdekek harca helyett arra a szellemi harcra irányítani figyelmünket, mely 1517 október 3l-én indult meg s mely — egyelőre legalább — a szellemi harc fegyvereivel vívatott meg s melyre csak később nehezedett a durva erőszak. Jól esik visszagondolni arra a korra, mely az emberi ismeretek nagymérvű kiszélesülését látta egy új földrész fölfedezésével, mely a tudományok 'megújhodásával szellemi téren az újjászületés korszakává lett, mely a vallás terén a reformációban a leg-