Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1897

1897. március - Oldalszámok - 27

27 dokokat szolgáltatnak, a ker, közgyűlés az egyházi törvé­nyek 364 §-a c. pontja alapján ellenük az eljárás megin­dítását elrendeli és az iratokat a kerületi ügyésznek oly felhívással adja ki, hogy indítványát az illetékes fegyelmi bíróságok elnökségéhez haladéktalanul terjessze be, Jegyzette: Pápán 1897. évi márczius 24-én 35. Tárgyaltatott a fó'iskolai igazgató tanács 1897. évi márcz. 23-án Pápán tartott ülése jkönyvének 4. pontja, melyben az 1896 évi egyházker. közgyűlés jegyzőkönyvének 148. pontjában foglalt azon határozatra, hogy a leányinternátusnak az uj iskolai épületbe áthelyezése, s innen a Convictus, pénztár és theol. akadémiának alkal­mas helyiségbe átköltöztetésére vonatkozólag intézkedjék, jelenti, hogy mivel az egyházkerület határozatának előfeltételőül szolgáló kórház épület megszerzése ez ideig nem történt meg: továbbra is a jelen­legi helyzet fentartását javasolja. Hogy azomban az internátus ke­rületivé tétele minél előbb foganatosítható legyen, megbizandónak véli az egyházkerületi elnökség hozájárulásának feltétele mellett a gazdasági tanácsot arra, hogy a kórház épületet 8000 frt vételáron megvehesse, — a főiskolai igazgatótanácsot és a kerületi elnöksé­get pedig arra, hogy a kórház épületben, ha az a kerület tulajdo­nát képezi s az elmebetegek onnan kihelyeztetnek, a köztartás és a theologiai akadémiai tantermek elhelyezésére — az ujiskolai épü­letben a leányinternátusnak berendezésére vonatkozó szükséges át­alakítások költségvetését készíttesse el, a pénztárnak a főgymnási­umi épületben a Jókai Mór utcza felőli részén elhelyezésére pedig javaslatot tegyen, és pedig oly időben, hogy mindezen kérdések a jövő kerületi gyűlésen végleg megoldathassanak. Az egyházkerületi közgyűlés az igazgató tanács ja­vaslatát egész terjedelmében elfogadja, azon pótlással, hogy ha a kórház épület megszerzése, az elmebetegeknek onnan való kihelyezése, s annak theologiai és Convictusi czé­lokra való átalakítása, — a pénztárnak a főgymuaziumi épületbe való áthelyezése, s az uj collégiumi épületnek Konkoly Tliegc Béla, ker. aljegyző. Hitelesítette: Antal Gábor, püspök. Tisza Kálmán, fó'gondnok. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom