Dunántúli Református Egyházkerület jegyzőkönyve, 1871
1871. október - Oldalszámok - 5
5 221. Ugyanazon jegyzőkönyv 61. száma alatt a nt. veszprémi egyházmegye megbízva levén a zánkai iskola ügyről, s arról, — hogy a községi tanító, kinek engedélyével viszi az énekvezéri szerepet a a zánkai egyházban? — jelentést tenni; Veszprémben 1871. október 11 —12-én tartott közgyűlési jegyzőkönyvének (20. pontja) kiiratában jelenti, hogy Gáál Gyula a zánkai egyház által önhatalmúlag törvényes egyházi felsősége kikerülésével állíttatott be énekvezérül; s az egyházmegyei kormány e törvénytelen eljárásról csak utólagosan, akkor is esperesi felhívás fotytán lett értesítve. A felekezeti iskolatanító javadalmazása végett alapított birtokra nézve, az egyház tulajdon joga fentartása iránt kötelességévé tett megbízatásban eddig nem intézkedhetett azért, mert a n. m. m. k. közoktatási ministeriumnak ez ügyre vonatkozó leirata múlt közgyűlése alkalmával még nem volt az egyházmegyével közölve. Jelenleg azonban kötelességévé tette a zánkai egyháznak, haladék nélkül tudósítani az egyházmegyei kormányt, hogy mennyi a községi iskola részére átengedett vagyon? és kire lett az betáblázva? s hogy e jogtalan átengedést és betáblázást azonnal szüntesse meg, s arról jelentését az egyházmegyei kormánynak niulhatianúl beterjessze. A nt. veszprémi egyházmegye jelentése tudomásul vétetik; s továbbra is megbizatik, hogy ez ügyet kísérje figyelemmel, s annak állásáról a főtiszt, egyházkerületi gyűlést koronként tudósítsa. 222. Ugyanazon jegyzőkönyv 63. számában a nt. drégelpalánki esperesség utasíUalik, hogy adjon jelentést arról; váljon a losonezi egyház részéről az ottani állam gymnasium javára átengedett alapítványok között nincsenek-e olyanok, melyek eredetileg felekezeti czélokra adományoztattak ? s mivel ez érdemben az illető esperességtől semmi jelentés be nem adatolt: A jelentés beküldése újjolag sürgöltetik, s jövő gyűlésre beváralik. 223. Ugyanazon jegyzőkönyv 72. száma szerint t. Jády József középtanodai tanár urnák jelentkezése az 1870. évi közgyűlés 219. sz. folytán: Továbbra is váratik. 224. Ugyanazon jegyzőkönyv. 73. száma alalt látható határozat szerint a nt. komáromi egyházmegye 1871. szeptember 19-én Rév-Komáromban tartott közgyűlése jegyzökönyvének 7-d. pontja alatt az államsegély kiosztása érdemében telt nyilatkozatát beküldötte. Az államsegély mikép leendő kiosztását érdeklő, s régebben beküldölt, s a főjegyzői hivatalnál letett, több egyházmegyei nyilatkozatok egybevetésére, s az azokban nyilatkozó nézetekbőli javaslat készítésére egy bizottmány neveztetik, mely még e gyűlés folyama alatt munkálatának előterjesztésére kéretik. A bizottmány tagjai t. Véghely Imre segédgondnok, t. Jókai Károly képviselő, Mezey Pál, Nagy János és Horváth János esperes urak. 225. Ugyanazon jegyzőkönyv 79. száma az esperesi kart ismételten felhívja véleményadásra: miképp lehelne a közös segély-pénztár felállítására irányzott óhajtásnak eleget tenni? — s azt legbiztosabb alapon létrehozni? — mivel az e feletti véleményezés jelen gyűlésre sem adatolt be: A nt. esperes urak e véleményes jelentésnek még e gyűlés folyama alatti elkészítésére felhivatnak; nt. Nagy János esperes úr kéretvén meg az esperes urak egybehívására. 226. Ugyanazon jegyzőkönyv 8í. számában olvasható határozatra egyházkerületi főjegyző úr jelenti, hogy egyházkerületünknek, az egyetemes tanügyi bizottmánynak — általunk is helyesléssel fogadott — módosított alapszabályaira vonatkozó határozatát nt. Ballagi Mór úrhoz, mint az egyetemes tanügyi bizottság egyházi elnökéhez megküldötte. Tudomásul szolgál. 227. Ugyanazon jegyzőkönyv 82. számában az egyház és iskolai épületek tüzkárelleni biztosítását érdeklő határozatra jelenti m. Beöthy Zsigmond ek. világi főjegyző úr mint egyik megbízott, hogy ő magát érintkezésbe tette az első magyar általános biztosító társaság igazgatójával, melynek eredménye lett, hogy az igazgatóság az illelő egyházmegyék espereseihez a bevallási űrlapokat betöltés végett megküldötte, melyről a jelen volt nt. esperes urak is bizonyságot tevén, egyszersmind kérdésben teszik: mi teendőjük leend a hozzájuk küldött bevallási űrlapokkal? A nt. esperes urakhoz küldött űrlapok azon egyházaknak küldendők meg a rovatok kitöltése végett, melyek a tüzkárelleni biztosításra jelentkeztek. E rovatokban szükséges az egyes épületeket — a tetőzetre, az egyéb eléghető részekre, a falrongálásra megállapítandó értékek megnevezése mellett — kellően leírni. A kitöltött bevallási űrlapokat az egyházaktól visszakérve, szíveskedjenek nt. esperes urak az ezeket hozzájok küldött igazgatóságnak — ha bár ez a kitöltött űrlapokat közvetlen az egyházi elöljáróság által kéri beküldetni — a rend érdekében önmaguk beküldeni. E biztosítási ügy további folyamát figyelemmel kísérni a hivatolt pont alatt megbízott küldöttség felkérelik. 228. Ugyanazon jegyzőkönyv 85. számában megnevezett küldöttség, — melynek feladatáúl tüzelett véleményes jelentést adni azon elvekre nézve, melyeket a főtiszt, tiszáninneni egyházkerület az országos segély felosztása tárgyában érvényesíteni óhajt és kivan — beadta következő tartalmú jelentését: A tiszáninneni főtiszt. egyházker|ilet óhaja az, hogy az állam-segély felosztásánál azon régi gyakorlaton, s közmegegyezésen alapuló felcKztási arány-kulcs alkalmaztassák, mely előbb az egyetemes magyar reformált egyház