A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1940-1942.
1940. november 21.
40 1940. november 21. — 11—12—13—14—15. az egyházkerület elnökségének, hogy a csepeli egyházközség presbitériuma és elnöksége eleget tett-e az egyházmegyei közgyűlés minden rendelkezésének. 37. Az egyetemes konvent egyházkerületünkhöz is megktildötte 368/1940. számú határozatát, amely a protestáns tábori püspöknek a katonai jellegű ünnepélyek alkalmával polgári lelkészek igénybevételéről szóló tájékoztató felvilágosítását is tartalmazza. Egyházkerületi közgyűlésünk felhívja lelkipásztoraink figyelmét az egyetemes konvent 368/1940. számú határozatára. 38. Az elnökség kihirdeti, hogy az egyházkerületi bíróság pénteken délután 4 órakor tartja ülését a közgyűlési teremben. Erre az ülésre az egyházkerületi bíróság alkotó tagjait ezen az úton is meghívja. 39. A theologiai választmány jelenti hogy dr. Czeglédy Sándor, a gyakorlati theologia rendes tanára, a debreceni egyetem theologiai fakultására neveztetett ki és így a budapesti theologián viselt állásáról lemondott. Az egyházkerületi közgyűlés a jelentést tudomásul veszi. Köszönettel emlékezik meg dr. Czeglédy Sándornak theologiánkon végzett értékes tanári és nevelő munkájáról és további életére is Isten áldását kéri. 40. A theologiai választmány bemutatja a theologiai akadémia tanári karának a megüresedésben lévő gyakorlati theologiai tanszék betöltésére vonatkozó és a theologiai választmány által is elfogadott javaslatát. A theologiai akadémia tanári kara és a theologiai választmány szemlét tartva mind azok között, akik a gyakorlati theologiai tanszék betöltése tekintetében komolyan figyelembe vehetők, azt javasolja, hogy a gyakorlati theologiai tanszék ellátására pályázathirdetés mellőzésével rendkívüli tanárul hívassék meg dr. Bodonhelyi József debreceni egyetemi klinikai lelkész. Rendkívüli tanári fizetése e szolgálat mellett a VIII. fiz. oszt. 3 fokozatának megfelelő javadalommal jár és 1941. február elsejével kezdődjék. Amint azonban a gyakorlati theologiai szakcsoportból magántanári oklevelet szerez, a következő hónap elsejével rendes tanárrá lépjen elő. Dr. Bodonhelyi József református lelkipásztor, Bodonhelyi Sándor és Gubacsi Zsuzsanna fia, 1909. március 15-én született Fülöpszálláson, Pest-Pilis - S ol t - K isk ú n vármegyében. Középiskolai tanulmányait mindvégig a kecskeméti református gimnáziumban végezte, ahol 1928-ban érettségi vizsgálatot tett színjeles ered-