A Dunamelleki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1934-1936.

1935. november 16.

38 1635. november 16. — 42—431 latban lévő lelkészek számára 1635. év szeptember haváig: adott kedvezményt még egy évre hosszabbítsa meg. 43. Az egyetemes konvent megküldötte egyházkerületünknek a theológus túltermelés megakadályozása és a segédlelkíszek elhelye­zéseérdekében hozott 110/1935. számú határozatát. Püspök ur ezt a határozatot egyházkerületünk hivatalos lapjának folyó évi júniusi szá­mában közzétette, theológiánkat érdeklő pontjait hivatalos levélben külön is közölte theológiánk igazgatójával s ezek a rendelkezések a folyó tanévi theológiai beíratás alkalmával pontosan be is tartattak, az espereseket pedig felhívta jelentéstételre, vájjon a háromezret meg­haladó lélekszámú egyházközségek mindegyikében müködik-e segéd­lelkész? A beérkezett jelentések szerint a budapesti egyházmegye min­den egyházközségében működik segédlelkész; a felsőbaranyai egy­házmegyében csak a pécsi egyházközségben van háromezernél több lélek és itt segédlelkész működik; a kecskeméti egyházmegye hat ilyen egyházközségének mindegyikében működik segédlelkész; a külső­somogyi egyházmegyében, hasonlóképen a tolnaiban, nincs három­ezernél több lelket számláló egyházköszég; a pesti egyházmegye je­lenti, hogy a kötelezett ilyen egyházközségek közül csupán a csepeli egyházközség nem tartott eddig segédlelkészt; a solti egyházmegyé­ben 8 ilyen egyházközség közül csak Szigetszentmiklóson nincs segéd­lelkész; a vértesaljai egyházmegyében az 1933-as népszámlálás ide­jén csupán a sárbogárdi egyházközség lélekszáma haladta felül a háromezret, ez állandó káplántartó hely, a bicskei egyházközség azóta érte el a háromezres lélekszámot és máris elhatározta, hogy állandóan káplánt tart. Egyházkerületi közgyűlésünk 1. a konventi határozat 3. b) pontjában említett és a háromezret meghaladó lélekszámú egyházközségekben szerve-­vezendő segédlelkészi állások kérdésével kapcsolatban köte­lezi a csepeli és a szigetszentmiklósi egyházközségeket állandó káplántartásra. Megnyugvásul veszi tudomásul, hogy a bicskei egyházközség önmaga határozta el, hogy káplánt tart. 2. A konventi határozat 3. c) pontját, amely a missziói segélyekből szervezendő missziói segédlelkészi állásokról szól, javaslattétel végett átteszi a missziói és segélykérvényi bizott­sághoz. 3. A konventi határozat 3. d) pontja alapján, amely elő­írja, hogy azok az egyházközségek, amelyek területén 5 km.­nél nagyobb távolságban 2000-nél több egyháztag él, kötele­sek a f. év végéig missziói segédlelkészi állást szervezni s amennyiben az ilyen távolságban élő egyháztagok száma a kétezres lélekszámot többszörösen meghaladja, kötelesek évenként egy-egy újabb missziói segédlelkészi állást szervezni mindaddig, míg minden kétezer lélek gondozására egy-egy;

Next

/
Oldalképek
Tartalom